Miután eloszlik a rózsaszín köd és ezzel az első, mézes hónapok is véget érnek, minden kapcsolat olyan fázisba érkezik, ahol lesznek viták és sokszor kemény munka lesz, hogy a felek együtt maradjanak. Előfordul, hogy a pár viszonylag hamar belátja, hogy nem működik a dolog, de van, hogy éveket töltenek a komplikált és mérgező kapcsolatban. Hogy ez mitől függ? Lehet, hogy a zodiákusnak is köze van hozzá. Az asztrológia szerint ez az a 12 csillajegy-pár, akiknek óriási kihívás lesz a párkapcsolat.

Kos – Szűz

Az ellentétek vonzzák egymást, így ez a két jegy is, azonban a Kos kalandvágya és az, hogy fittyet hány a kockázatra, az őrületbe kergeti a Szűz jegy szülötteit. A Kos ráadásul nyers és indulatos, amit a Szűz nem képes tolerálni. 

Kedves Szűz olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-03-28)

Ma kifejezetten romantikus, bensõséges hangulatra vágyhat, így különösen nehezen viselheti az olyan külsõ behatásokat, melyek megzavarhatják, vagy egyenesen ellehetetlenítik, hogy otthon, nyugodt körülmények között, kedvesével, vagy akár csak egyedül lehessen. Sebaj, kedves Szûz, talán majd egy másik alkalommal, addig is kitartás és fel a fejjel!

Kedves Szűz szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Holnapi Szerelmi Horoszkópok - 2021-02-11

Bika – Skorpió

A Bika érzéki, a Skorpió pedig szenvedélyes, ami a kezdetekben jól illik egymáshoz, azonban előbbi birtokló, utóbbi pedig féltékeny típus, ami nagy összetűzésekhez vezet. Mivel egyikük sem fog engedni, a hálószobán kívül nem lesz működőképes a kapcsolat.

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-03-28)

Ma egyesülhet ténykedésében a modern technika és a kreativitás, aminek következtében, kimagasló dolgokat hozhat létre, esetleg nagy igazságokra jöhet rá. Mindenképpen ossza meg másokkal is, amit ma tapasztal, mert õk további érdekes ismeretekkel bõvíthetik észrevételeit, esetleg gondolatok egész sorát indíthatják el önben azzal, amit mondanak.

Kedves Bika szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Ikrek – Vízöntő

Mindketten intellektuális és szabad szellemű emberek, ebben tökéletesen illenek egymáshoz, azonban az Ikrek simulékonyabb és őszintébb. A Vízöntő nem osztja meg gyakran az érzéseit, amit az Ikrek egyáltalán nem visel jól. 

Kedves Vízöntő olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-03-28)

Ma, akármennyire is szétszórt legyen, talán még sohasem érezte magát ennyire összeszedettnek és magabiztosnak valamiben! Ha ennyire nyilvánvaló, kedves Vízöntõ, mi lenne a legjobb lépés, kár pazarolni, holmi, nem túl ideálisnak tetszõ körülmények miatt, az idejét. Lépjen, amíg nagy a lelkesedés és megvan a hajlandóság is önben, hogy meglépje, amit meg kell lépnie!

Kedves Vízöntő szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: