Szeretettel hoztam el ezeket az angyali megerősítéseket. Érdemes naponta legalább egyszer elolvasni, átélni, érezni. Akár magadnál hordani, vagy kitenni magad mellé, hogy többször is lásd. Hozzanak a megerősítések sok csodát mindenkinek!

  • Az angyalok a lehető legjobb és legszebb dolgokat hozzák el nekem az új esztendőben.
  • Segítik a folyamatos fejlődésem.
  • Oltalommal és védelemmel látnak el nap, mint nap.
  • Az angyalok segítenek felismerni életfeladataimat. Támogatnak azok megvalósításában.
  • Folyamatos hálámat és köszönetemet közvetítik az Isteni felé.
  • Fizikai, testi, lelki, szellemi és élethelyzeti EGÉSZ-séget teremtenek életembe.
  • Az égi fénylények végtelen szeretettel vesznek körül és vannak jelen az életemben, napjaimban.
  • Feltételek nélkül szeretnek és elfogadnak annak és olyannak, ami és amilyen vagyok.
  • Anyagi, kapcsolati, lelki, szellemi bőséggel látnak el az év minden napján.
  • Az Isteni Terv részeként hozzák be életembe a jót, a szépet, a sikert, a boldogságot, a teljességet.

    A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: