Viszont, ha kéz a kézben jár a céltudatossággal, a kitartással és az állhatatossággal egy olyan ügy érdekében, ami a szeretteink vagy a környezetünk javát is szolgálja, akkor nem is olyan megvetendő jellemvonás.
A következőkben azokat a csillagjegyeket vesszük sorra, akik erőszakos típusoknak mondhatók a szó jó és kevésbé áldásos értelmében is.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-10)
A mai nap egy meglehetõsen nehéz dilemmával kelhet szembenéznie, mely abból fakad, hogy még egyrészrõl igyekszik a maga érdekeit határozottan képviselni, addig ezzel másoknak akaratlanul is a tyúkszemére léphet. Ha emiatt el is bizonytalanodik néha tettei helyességében, meg kell találnia az egyensúlyt, hogy hogyan elégítheti ki úgy a saját szükségleteit, hogy közben a lehetõ legtöbb figyelemmel viseltessen mások iránt.
Kos
A Kosok tipikus erőszakos emberek. Akaratosak, nem adják fel soha és minden, amit tesznek, azt lendülettel és szenvedéllyel teszik. Bármit képesek feláldozni a szeretteikért és a számukra fontos ügyekért. Bár a szerelemben nem annyira rámenősek és kezdeményező típusok, mégis nagyon határozottan viselkednek egy párkapcsolatban és soha nem engedik elnyomni magukat.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-10)
A mai nap egy meglehetõsen nehéz dilemmával kelhet szembenéznie, mely abból fakad, hogy még egyrészrõl igyekszik a maga érdekeit határozottan képviselni, addig ezzel másoknak akaratlanul is a tyúkszemére léphet. Ha emiatt el is bizonytalanodik néha tettei helyességében, meg kell találnia az egyensúlyt, hogy hogyan elégítheti ki úgy a saját szükségleteit, hogy közben a lehetõ legtöbb figyelemmel viseltessen mások iránt.
Ikrek
Az Ikrek végtelenül kedves, elbűvölő, közvetlen emberek. Soha nem ártanának senkinek, viszont a türelmüknek van határa. Ha valaki megbántja őket, tiszteletlen velük, vagy elárulja őket, arra mérhetetlen haragjukat kieresztik. Nem a gonoszság vezérli őket, az igazságért szállnak harcba, ekkor azonban képesek kimutatni az agresszív oldalukat. Ha nem ismered jól azt az Ikreket, akivel éppen kapcsolatban vagy és átléped nála ezt a küszöböt, akkor még te magad is meglepődhetsz, hogy mi minden képes kiszabadulni belőle.

Kedves Ikrek olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-10)
Legyen ma különösen fogékony mások véleményével és gondolataival kapcsolatban, kedves Ikrek, mert ma számos jó ötletet meríthet külsõ forrásokból, még akkor is, ha azt az ön felé közvetítõ még csak nem is sejti. Ha nem aggódja, vagy bonyolítja túl a dolgokat, egy csodálatos érzelmi expanzió történhet ma önnel, mellyel sikerülhet harmóniába kerülnie újra a környezetében élõkkel. Alapozzon arra, ami önben van, mint a külsõ benyomásokra.
Neked mi a véleményed ?