Nagy hiba lenne kizárólag a horoszkópja alapján messzemenő következetéseket levonni valakiről – már csak azért is, mert az asztrológiában nem csupán a zodiákusunk gyakorol hatást a személyiségünkre. Azonban a napjegyünk számos vonásunkért felelős, többek között arra is erős hatást gyakorol, hogyan állunk másokhoz, a párkapcsolatainkhoz.

Vannak jegyek, akik az átlagosnál jóval nehezebben találnak ideális és testhezálló kapcsolatot – eláruljuk, miért!

Hétfői Horoszkóp - Ne próbáljon meg elmenekülni a gondok elől.

Bak

A Bak jegyűek nagyon nehezen nyílnak meg mások előtt – és ez akkor is igaz, ha időnként úgy tűnik, kifejezetten társasági emberek. Ez utóbbi azonban ritka, jóval jellemzőbb, hogy a Bakok zárkózottak és távolságtartóak, még a barátaikat is nehezen engedik közel magukhoz. Már eleve problémát okoz az ismerkedés során, hogy nem éppen nyitottságukról híresek, gyakran a leendő hódolók nem tudják eldönteni, próbálkozhatnak-e, vagy inkább fújjanak visszavonulót. De nem csak rövidtávon küszködnek nehézségekkel a Bakok, ugyanis a következő lépcsőfok éppen a hosszabb párkapcsolatokban üti fel a fejét: gyakran évek kellenek ahhoz, hogy megmutassák az igazi énüket és feloldódjanak a partnerük mellett.

Kedves Bak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-03-28)

Egy nagyon izgalmas valakivel hozhatja ma össze az élet, kedves Bak, akinek sikerül hamar feledtetni önnel a napi gondokat. Amennyiben mégis úgy gondolná, mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, ne tegye, mert ez bizony szép és igaz is egyszerre!

Kedves Bak szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Szűz

A Szűz jegyűek sokban hasonlítanak a Bakokra, ám talán még kicsit rosszabb helyzetben vannak náluk is. A legprecízebb, leginkább szőrszálhasogató jegyről beszélünk, aki bizony nem csak a munkájára koncentrálja a maximalizmusát. A Szüzek szeretnének mindig mindent tökéletesen csinálni és nem igazán tudják elviselni, ha nem megy gördülékenyen az életük – márpedig egy párkapcsolat ritkán hibátlan, főleg az elején. Ha választaniuk kell, inkább a munka mellett voksolnak, azt biztosnak és fixnek érzik, sokszor a feladataikba menekülnek párkapcsolati gondjaik elől is. Erre rátesz még egy lapáttal, hogy talán sosem sikerül senkinek igazán közel férkőznie egy Szűz jegyű emberhez, mindig ott marad az az érzés, hogy nem ismerjük igazán, nem tud feloldódni mellettünk.

Kedves Bak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-03-28)

Egy nagyon izgalmas valakivel hozhatja ma össze az élet, kedves Bak, akinek sikerül hamar feledtetni önnel a napi gondokat. Amennyiben mégis úgy gondolná, mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, ne tegye, mert ez bizony szép és igaz is egyszerre!

Kedves Bak szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Vízöntő

A Vízöntőknek egyáltalán nem esik nehezükre az ismerkedés, nyitott, közvetlen és kedves személyiségek, akik extraként sokoldalúak és tájékozottak is. Nem meglepő módon ezek a tulajdonságok vonzzák a potenciális jelölteket, a Vízöntőknek tehát egyáltalán nincs gondjuk az ismerkedéssel. Akkor mégis miért kerültek fel erre a listára? Mert bár a flörtölés, a viszonyok kialakítása nem esik nehezükre, a tartalmas kapcsolatokkal már egészen más a helyzet. Gyakran visszavonulót fújnak, ha úgy érzik, komolyra fordulhatnak a dolgok, és „szorul a hurok” körülöttük. Nagyon érzékenyek a szabadságukra, és rettegnek, hogy korlátozni fogják őket, márpedig ez egy érett, felnőtt kapcsolatban valamilyen szinten elkerülhetetlen.

Kedves Vízöntő olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-03-28)

Ma, akármennyire is szétszórt legyen, talán még sohasem érezte magát ennyire összeszedettnek és magabiztosnak valamiben! Ha ennyire nyilvánvaló, kedves Vízöntõ, mi lenne a legjobb lépés, kár pazarolni, holmi, nem túl ideálisnak tetszõ körülmények miatt, az idejét. Lépjen, amíg nagy a lelkesedés és megvan a hajlandóság is önben, hogy meglépje, amit meg kell lépnie!

Kedves Vízöntő szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: