Egy bizonyos életkor elérése után mindenki szeretne rálelni igaz társára, akivel úgy érzi, hogy képes lenne – ráadásul boldogságban – leélni az életét.  Egyes emberek számára nem a lehetőségek korlátozott volta a nehézség, sokkal inkább az, hogy jól válasszanak társat. Úgy érzik, a szomszéd fűje mindig zöldebb, más szóval úgy gondolják, hogy biztosan létezik jobb jelenlegi párjuknál, aki majd kivétel nélkül minden igényüket képes kielégíteni.

A következő csillagjegyek hajlamosak arra, hogy minden potenciális jelöltben a negatívumokat keressék, miközben rettegnek attól, hogy rossz döntésük következményeképpen megrekednek a nem megfelelő személy mellett. Lássuk, hogy kik ők.

Így reagálnak a csillagjegyek a bezártságra. Te hogy bírod?

IKREK

Nem meglepő, hogy ők vannak a lista élén. Kettős személyiségük miatt az Ikrek gyakran szenvednek döntésképtelenségük miatt az élet több területén is. A szükségleteik, vágyaik és álmaik között húzódó útvesztőben ők maguk sem tudják, hogy mit és kit akarnak valójában. Ha mégis megpróbálják megfogalmazni, az olyannyira idealisztikusra sikerül, hogy nem csoda, ha senkit nem látnak megfelelőnek maguk számára.

Kedves Ikrek olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-04)

Ma úgy érezheti, mintha minden rátelepedne önre, kedves Ikrek. Ne hagyja, hogy eluralkodjon önön ez az érzés, bár tény, hogy ez néha bizony elkerülhetetlen. Egy jó barátja ma segítséget kérhet öntõl, sõt, támaszként számíthat önre. Segítsen neki, amiben csak tud. Ossza meg vele tapasztalatait és lássa el szíve szerint a legjobb tanácsaival, talán az segíthet...

Kedves Ikrek szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

MÉRLEG

Habár kiegyensúlyozottságukról híresek, a Mérlegeknek igen nagy kihívást jelent kiválasztani a nagy ő-t. Az igazság az, hogy attól tartanak, hogy ha megállapodnak egy adott személy mellett, fel kell adniuk mindazt a stabilitást, békét és kiszámíthatóságot, amit az egyedülálló élet jelent.

Kedves Mérleg olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-04)

Nem lesz ma nehéz meglelnie a megoldást, kedves Mérleg, köszönhetõen kíváncsi természetének és kiváló ösztöneinek. A szalmaszál, amiben mégis megbotolhat, azok mélyrõl elõtörõ érzelmei, melyek teljesen megbolondíthatják a nap folyamán. Ha ez megtörténne, gyorsan találjon ki valamit, amivel leplezni tudja kitöréseit, különben, még a végén alaposan belenyúlhat a kulimászba.

Kedves Mérleg szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: