Ők azok, akik a megoldásra koncentrálnak, és készek cselekedni. Miért érdekesek a precíz csillagjegyek? Mert a praktikus emberek mozgatják a világot. Ha ők nem lennének, csupa káosz lenne az élet. Ők azok, akik szerint jobb cselekedni, mint csak beszélni róla vagy áthárítani a feladatot másra.

Bak

A Bakok rendkívül praktikusak. Ők azok, akik inkább odamennek, és bepiszkolják a kezüket, sem hogy elméletekről és feltevésekről beszéljenek. Persze terveket is készítenek, ha azok egybeesnek a céljaikkal és az értékeikkel. Hajlamosak megtudni az összes tényt, beszerezni az összes információt, mielőtt meghoznak egy döntést. Fontos tulajdonságuk a türelem, mert tisztában vannak azzal, hogy vannak dolgok, amikhez idő kell és azzal is, hogyha elsőre jól csinálunk valamit, akkor később nem kell már vele foglalkozni.

Kedves Bak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-20)

A mai napon érdemes eme jegy szülötteinek csakis pozitívan gondolkodniuk, ugyanis ez esetben nagy sikerek vannak kilátásban. Mindemellett ráadásul könnyen olyan területen történhet áttörés, ahol nem is számítunk rá. Ehhez azonban az kell, hogy ne hagyja, hogy elterelje figyelmét, vagy akár el is rontsa hangulatát, hogy már megint nincs minden tökéletes rendben ön körül. Bár persze, fontos az út is, de azért mégiscsak a lényeg a végeredmény, aminek most érdemes örülni egy kicsit!

Neked KI a lelki társad a csillagjegyed alapján? A kozmikus összefüggések elárulják!

Szűz

A Szűz csillagjegyűek mindig ott vannak, ahol szükség van rájuk és tudják, mit kell tenni a probléma megoldásához – ezek a tulajdonságok nemcsak praktikussá, hanem megbízhatóvá is teszik őket. Nem ábrándoznak egy fantáziavilágról, jobban szeretnek a jelenben élni. Mindig számíthatsz arra, hogy egy Szűz elvégzi a feladatát, hogy tudják a választ a problémákra és megoldják azokat a rejtélyeket, amelyek másoknak komoly fejtörést okoznak.

Kedves Szűz olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-20)

A Szûz számára a mai napon igazán minden a helyére kerül. Kiváló ösztöneire hallgatva, ma mindenkit sikerül kenyérre kennie, s ez által elérnie, hogy úgy cselekedjenek, ahogy ön szeretné. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy aki irányít (még, ha csak bizonyos keretek között is), annak az esetleges kudarcra éppúgy fel kell készülnie, mint a sikerre és elismerésre, hiszen az életben sajnos semmi se száz százalékig biztos. Ma azonban azt sugallják a csillagok, hogy érdemes kockáztatni, mert az utóbbiakra van nagyobb esély, különösen, ha bízik is benne az ember.

Kos

Bár a Kosok talán nem tűnnek szuperpraktikusnak, sok szempontból azok. Egy Kos életének ugyanis a helyén kell lennie – biztonságos munka, kényelmes otthon, elegendő pénz a bankszámlán, hogy valami kalandos tevékenységbe kezdjen.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-20)

Ma könnyen a csúcson érezheti magát, ám ez nem is csoda, hiszen most igazán az elemében van, s remekül képes helytállni, legyen szó bármirõl is! Ami pedig még talán ennél is izgalmasabbá teheti a mai napot, az az, hogy az ellenkezõ nemûek szinte ellenállhatatlan vágyat érezhetnek ön iránt, s ez hihetetlenül jó érzés lehet. Igyekezzen azonban nem visszaélni mások pillanatnyi elgyengülésével, s hû maradni elveihez, hacsak nem érzi ön is teljes mértékben elcsábítva magát, mert ez esetben ma a határ a csillagos ég!

A Kos tisztában van azzal, ha hiányzik a képessége vagy tehetsége egy feladat elvégzésére, ezért ahelyett, hogy a helyzetet még rosszabbá tenné azzal, hogy nekilát, inkább megkeresi a megfelelő embereket, akik elvégzik a munkát.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-20)

Ma meglehetõsen irritáló lehet a Kos számára, a környezetében élõ néhány ember állandósult negatív, esetleg rosszindulatú megnyilvánulásai, melyek nagyon távol állnak eme jegy képviselõjének világnézetétõl. Be kell azonban látnia, hogy vannak, akik így érzik jól magukat, lételemük a pesszimista hozzáállás, és akiket képtelenség megváltoztatni. Felesleges is tehát a velük való foglalkozásra pazarolnia az energiáit, inkább, ha nem szeretni hallgatni az ilyesmit, akkor egyszerûen zárkózzon el a többiek elõl és mélyedjen bele egy nagyratörõ álmának megvalósításába, önhöz illõ módon, csupa-csupa pozitív dologra gondolva!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: