Mint mindenben, úgy a szerelemben, párkapcsolatban is más és más jellemző az egyes csillagjegyek szülötteire. Míg vannak, akik gyorsan szerelembe esnek és évekig képesek őrizni a lángot partnerük iránt, addig másoknak nehezebb fenntartani az érdeklődését hosszú távon. Az asztrológusok szerint a levegő jegyűekre jellemzőbb, hogy hamarabb feladják a kapcsolatukat – ugyanakkor fontos emlékezni arra, hogy nem a csillagjegyed határoz meg téged, az csupán egy iránymutató lehet, hogy jobban megértsd önmagad és a reakcióid.
Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük. (Maya Angelou)
Kos
A három levegő jegyen kívül van még két csillagjegy, amely hajlamos lehet a túl gyors kiszállásra.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-09)
A mai nap a nagy tettekrõl fog szólni, kedves Kos! A csillagok állása most igen intenzív energiákat mutat önben, melyek segítségével bámulatos dolgokra lehet képes, csak akarnia és mernie kell megtenni az elsõ, nagy lépéseket. Ugyanakkor meglehet, hogy ellent kell állnia ehhez a kísértésnek, hogy barátai, családja társaságában töltse idejét, ám ezúttal lehet, hogy egy bizonyos mértékig megérné elszakadnia tõlük, hisz, ha sikerrel ját, késõbb annál többet lehet majd velük.
Az egyik a Kos, amelynek szülöttei szeretik a vadászatot, a szenvedélyt, és nagyon gyorsan össze tudnak gabalyodni valakivel – de sajnos ugyanilyen gyorsan ki is tudnak szeretni a másikból.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-09)
A mai nap a nagy tettekrõl fog szólni, kedves Kos! A csillagok állása most igen intenzív energiákat mutat önben, melyek segítségével bámulatos dolgokra lehet képes, csak akarnia és mernie kell megtenni az elsõ, nagy lépéseket. Ugyanakkor meglehet, hogy ellent kell állnia ehhez a kísértésnek, hogy barátai, családja társaságában töltse idejét, ám ezúttal lehet, hogy egy bizonyos mértékig megérné elszakadnia tõlük, hisz, ha sikerrel ját, késõbb annál többet lehet majd velük.
Nem pazarolják az idejüket olyasvalakire, aki megbántotta őket vagy eljátszotta a bizalmukat.
Egyszer talán még megbocsátják a ballépést, de több dobása biztos nem lesz az illetőnek.
A Kosok egyébként nem őrlődnek sokáig egy szakítás után, gyorsan talpraállnak és képesek akár rövid időn belül új kapcsolatot teremteni valakivel.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-09)
A mai nap a nagy tettekrõl fog szólni, kedves Kos! A csillagok állása most igen intenzív energiákat mutat önben, melyek segítségével bámulatos dolgokra lehet képes, csak akarnia és mernie kell megtenni az elsõ, nagy lépéseket. Ugyanakkor meglehet, hogy ellent kell állnia ehhez a kísértésnek, hogy barátai, családja társaságában töltse idejét, ám ezúttal lehet, hogy egy bizonyos mértékig megérné elszakadnia tõlük, hisz, ha sikerrel ját, késõbb annál többet lehet majd velük.
Mérleg
E csillagjegy szülötteire jellemző lehet akár az is, hogy egy hét leforgása alatt szeretnek bele valakibe és szeretnek ki belőle.

Kedves Mérleg olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-09)
Ma ügyeljen, hogy erõfeszítései, s az önt körülvevõknek való segítsége teljesen elnyeljék energiáit. Ennek megfelelõen, ma próbálja mindinkább kizárni a külvilágot anélkül, hogy az észrevenné, s, így nyugodt és egyszersmind ideális körülményeket biztosítva ahhoz, hogy nagy elõrelépést tegyen egy, az ön számára kiemelten fontos projekt esetében.
Ennek oka, hogy ők a mindent elsöprő, föld felett lebegtető érzéseket keresik, és amint ezek egy kicsit is csillapodni kezdenek, hajlamosak azt hinni, hogy nem is igazi szerelemről van szó – ilyenkor szorongás lesz úrrá rajtuk a folytatással kapcsolatban, és inkább kilépnek.
Éppen ezért egy Mérleg esetében előfordulhat, hogy bármennyire is szeretne, képtelen a hosszú távú kapcsolatra.

Kedves Mérleg olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-09)
Ma ügyeljen, hogy erõfeszítései, s az önt körülvevõknek való segítsége teljesen elnyeljék energiáit. Ennek megfelelõen, ma próbálja mindinkább kizárni a külvilágot anélkül, hogy az észrevenné, s, így nyugodt és egyszersmind ideális körülményeket biztosítva ahhoz, hogy nagy elõrelépést tegyen egy, az ön számára kiemelten fontos projekt esetében.
Gyakran magába a szerelembe szerelmes, nem pedig a másik félbe.
Neked mi a véleményed ?