Ezek a csillagjegyek hajlamosak felületesen szemlélni a világot.  A felületesség nem túl biztató tulajdonság. Aki felületes, arra nem nagyon építhetsz, kevésbé empatikus, gyakran hiányzik belőle a komolyság. Inkább a szép, de könnyű utakat keresi, az érzelmi és intellektuális mélység nem hatja meg. Egyetlen horoszkóp vagy asztrológiai útmutató sem tudja kizökkenteni. Ismerd meg azt a hat csillagjegyet, akiknek a külsőségek fontosabbak, mint a belső tulajdonságok.

Kedves Bak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-20)

A mai napon érdemes eme jegy szülötteinek csakis pozitívan gondolkodniuk, ugyanis ez esetben nagy sikerek vannak kilátásban. Mindemellett ráadásul könnyen olyan területen történhet áttörés, ahol nem is számítunk rá. Ehhez azonban az kell, hogy ne hagyja, hogy elterelje figyelmét, vagy akár el is rontsa hangulatát, hogy már megint nincs minden tökéletes rendben ön körül. Bár persze, fontos az út is, de azért mégiscsak a lényeg a végeredmény, aminek most érdemes örülni egy kicsit!

1. Mérleg

A Mérlegek szeretik, ha a dolgok maguktól értetődőek, világosak. És igen, általában a fizikai vonzerőt hangsúlyozzák, bár ki nem? A Mérleg őszintén elmondja, hogy nézel ki, azt is, ha vonzónak talál. Vannak elvárásai, ha azoknak nem felelsz meg, már meg sem akar ismerni.

Kedves Mérleg olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-20)

A Mérleg ma szinte állandóan választási helyzetekbe kerül, amellett, hogy most nincs igazán jó napja. Ettõl függetlenül ne hagyja, hogy az átmeneti határozatlansága megkösse kezét. Jobb ma egy rossz döntés, mint a késõbbi teljes bizonytalanság. Gondoljunk arra, hogy akkor sem biztos a jó döntés és a siker, ha gondolataink teljesen tiszták és világosak, hiszen a legbölcsebbek sem tudhatnak biztosan mindent elõre. Ha pedig véletlenül rosszul döntöttünk, már az is fél siker, ha vállaljuk döntésünk következményeit, hisz nincs, amit túl ne lehetne élni, ha az ember minden helyzetben önmaga tud maradni!

Pio atya megjósolta az utolsó időket - Magyarországra vonatkozó jóslata is van...

2. Ikrek

Az Ikrek jegybe tartozókról gyorsan kiderül a felületesség, elég csak megnézni, mit alakítanak a közösségi oldalakon. Teljes fotóalbumaik vannak fenn a neten, az életük apró részleteiről is számot adnak, és simán odakommentelnek mások megosztásai alá. Az Ikreket annyira lefoglalja a posztolás, hogy idejük sincs mélyebbre menni.

Kedves Ikrek olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-20)

Lehet, hogy a dolgok kissé kaotikusak ma az Ikrek körül, s ez által könnyen úgy érezheti, hogy egyszerûen kicsúszik kezei közül az irányítás. Nem érdemes azonban mindennek nagyobb jelentõséget tulajdonítani, mint amekkorák a lehetséges következmények, hiszen, ne feledjük, hogy ez a nap is elmúlik egyszer. Különben is jusson eszünkbe ilyenkor a régi, jól bevált bölcsesség: semmi sem történik ok nélkül, tehát biztosan annak is van valami célja, értelme, ami most velünk történik.

3. Bika

A Bikák felületessége olyan fokú, hogy gyakran elhomályosítja még a hatalmas egójukat is. Kérdezz meg egy Bikát és elmagyarázza, hogy ő miért érdemel meg szép ruhákat, nagy házat, egy menő autót vagy egy szuper pasit. Hogy mi az oka, hogy szerintük minden szuper? Mert ők azok, akik, és azt akarják, amit csak szeretnének, ennyi a magyarázat.

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-20)

A mai nap igazán remeknek ígérkezik e jegy szülöttei számára. Ma az élete minden területén az érzelmek dominálnak, azonban nem érdemes ettõl megijedni, mert ma semmi baj sem érheti, ha a szívére hallgat. Mindez által kiváló alkalom nyílik arra, hogy újra lángra lobbanjon az, ami már egy jó ideje csak parázslott, ráadásul ehhez most még nem is kell különösebb erõfeszítést tennie, csak szabadjára engedni érzelmeit és fantáziáját.

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: