A civilizációk során a nagy gondolkodók mindig kiemelten foglalkoztak az emberi Tudattal. A következőkben a Tudatunk 7 lépcsőfokát fogjuk bemutatni. Értékes információt következnek!

 

6 csillagjegy, akiket a legnehezebb szeretni

1. Állati tudat

Ezen tudati szinten csak a túlélésre összpontosítunk, ez a legfontosabb, ami foglalkoztat. A túlélésért kevés dolgot kell tennünk, és ha sikerül élelemhez, vízhez jutnunk, az csak pillanatnyi megnyugvással tölt el, pár óra, vagy akár perc múlva ismét úrrá lesz rajtunk az idegesség, a stressz.

2. Kollektív tudat

Itt arról van szó, hogy szükségünk van arra, hogy szeressenek, és hogy ezzel mások is egyetértsenek. Ez az a szint, amikor az érzelmi énünk kielégülését tartjuk fontosnak, és hogy ezt másokkal is meg tudjuk osztani, így biztonságban érezve magunkat.

3. Törekvés tudat

Az önbecsülésünk, önértékelésünk legtöbbször külső tényezőktől, a környezetünktől is nagyban függ. A tudatos törekvés arra vonatkozik, hogy nagyobb önbizalommal lépjünk ki az utcára, de ez csak akkor lehetséges, ha érzelmi intelligenciánkon sokat dolgozunk, állandóan fejlesztjük azt.

4. Egyéni tudat

Ez az a szint, mikor képesek vagyunk felülkerekedni, túllépni önös érdekeinken, vágyainkon. Átalakítjuk a tudatunkat, és olyan értékek szerint élünk majd, amelyek igazán meghatároznak bennünket, és amelyeket teljesen elfogadunk, amelyekkel teljesen harmóniában vagyunk. Képesek vagyunk legyőzni a félelmeinket, nem csak a tudatunkban, hanem a tudatalattinkban is.

Ez veszélyezteti a leginkább az egészségedet – A csillagjegyed szerint

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: