• Megfeledkeztünk az ösvényünkről és az álmainkról

A belső ösvényükről való letévedéssel, elfelejtettük megálmodni az életünk álmát. Még ettől is fontosabb, hogy elfejtettük, hogy felébredjünk ebben az álomban és megpillantsuk a saját természetünket, mely szerint mi is az élet társ-teremtői vagyunk, azaz álmodók. Megfeledkeztünk arról, hogy birtokoljuk azt az erőt, amellyel álmokat szőhetünk és felhasználhatjuk szándékunk erejét arra, hogy ezeket az álmainkat valóra váltsuk.

  • Megfeledkeztünk a célunkról

A túlságosan is sok fecsegéssel, zajjal és figyelemeltereléssel, amely ebben a sűrű valóságban található, elfelejtettük, hogy miért is jöttünk ide. Megfeledkeztünk a célunkról. Egy kitalált megegyezéses valóság tömegtranszának foglyai vagyunk. Szem elől tévesztettük a hitelességünket, azt a belső szikrát, amely a boldogságunk és az önbeteljesedésünk felé irányít minket. Megfeledkeztünk arról, hogy azért vagyunk itt, hogy egy hasonló természetű világegyetembe ágyazott, fizikai formában megtestesült spirituális lényekként valósítsuk meg önmagunkat.

Keddi Horoszkóp 2023-05-23
  • Megfeledkeztünk arról, hogy a Szeretet minden

Mind közül talán ez az a legmélyebb misztérium, amit csupán néhány látó tudott megérteni mindent átható igazságként. Azonban ez az igazság valahol mélyen bennünk van elrejtve. Egy bizonyos ponton tisztában voltunk ezzel, viszont elveszítettük vele a kapcsolatot. Megfeledkeztünk arról, hogy végül is minden energia és tudatosság, valamint hogy a szeretet a létezésünk olyan alapzata, amely minden energiát és tudatosságot áthat.

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: