Vannak olyan csillagjegypárok, akik eleinte nagyon erősen vonzódhatnak egymáshoz. Aztán mégsem húzzák sokáig együtt, mert annyira különböznek, és annyira eltérő személyiségjegyekkel rendelkeznek, hogy képtelenek tolerálni egymást. Kik azok, akik egészen biztosan nem számíthatnak tartós és boldog párkapcsolatra? Íme a részletek.

A Rák és a Mérleg érzelmei sosem mélyülnek el

Ez a két a csillagjegy sosem fog harcolni egymással, az igaz, de az is, hogy az érzéseik sem mélyülnek el, bármennyire is vonzódnak egymáshoz eleinte. A Rák gyakran szomorú vagy lehangolt, ezért rengeteg érzelmi támogatásra van szüksége, a Mérleg ugyanakkor sokkal egyenesebb annál, minthogy az érzelmekkel játsszon. A Rák éppen ezért a Mérlegtől sosem hallja azt, amire annyira, de annyira vágyna. A Mérlegnek meg fogalma sincs, hogyan győzhetné meg Rák párját, hogy az érzelmek helyett időnként inkább a racionalitást kéne választania. A Mérleg szívesen beszéli meg gondjait másokkal, a Rák ugyanakkor inkább magába zárja azokat. A Rák ragaszkodna, a Mérlegnek nagyon fontos a szabadság. Annyira nem találják a közös hangot, hogy az óriási vonzerő és szerelem gyorsan kihuny kettőjük között.

Kedves Mérleg olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Ma meglehetõsen sok felé kell megosztania figyelmét, kedves Mérleg. Még szerencse, hogy ez igencsak jól megy önnek. Ilyenkor érzi igazán elemében magát, amikor mindenki elveszti a fejét, s csak ön látja át a káoszt. Azért, ha úgy érzi, ez már önnek is sok, ne legyen rest segítséget kérni egy hasonlóan elszánt kollégájától.

Kedves Mérleg szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Holnapi Szerelmi Horoszkópok - 2024-03-07

A Szűz és az Ikrek kapcsolata nem a legjobb ötlet

A Szűz rendszerben gondolkodik, a mindennapjait gondosan felépíti, ügyel a legapróbb részletre is, és ellenőrzés alatt tartja az életét. Szereti a kiszámítható, átlátható dolgokat. Ezzel szemben az Ikrek csöppet sem kiszámítható, nem figyel a megbeszéltekre, folyton elkésik, és nem érti, a Szűz ezen mégis miért problémázik. A Szűz számára a megbízhatóság nagyon fontos érték, az Ikrek talán nem is ismeri ezt a fogalmat. Ő az állatöv talán legnagyobb mókamestere és szélhámosa. Mindketten imádnak beszélgetni, és nagyon jókat el is filozofálgatnak együtt. A gond csupán az, hogy az igazság terén már nem beszélnek egy nyelvet. Az Ikrek többnyire a maga oldalára állítja az igazságot, a Szűz meg átlát a szitán. A Szűz nem érti az Ikrek elképesztő szabadságvágyát és folyamatos mehetnékjét, az Ikrek meg nem érti, a Szűz mégis miért ragaszkodik annyira a biztonsághoz és a szerinte rémesen unalmas dolgaihoz. A kezdeti romantikus beszélgetések és találkozások igen gyorsan kudarcba fulladnak.

Kedves Szűz olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Kedves Szûz, Úgy tûnik, ma nem ön lesz az, akire a leginkább figyelnie kell. Valaki másnak környezetében, bizony úgy tûnik, nagyobb figyelemre van most szüksége. Legyen figyelmes, gondoskodó, de ne aggódja túl a dolgokat, s akkor biztosan nem lesz semmi probléma.

Kedves Szűz szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: