Vannak olyanok, akiket könnyű megvezetni, de olyanok is, akik azonnal átlátnak a szitán, és érzik a valós szándékainkat. Ha az alábbi három csillagjegy egyikéhez tartozunk, biztosra vehetjük, hogy képesek vagyunk megérezni, mik az emberek valódi szándékai, és nagyon nehéz minket átejteni vagy megvezetni.

Rák

A Rákok kifejezetten intuitívak, képesek ráérezni arra, hogy a másik mit gondol és érez. Éppen ezért lehetetlen eltitkolni előlük bármit is, hiszen azonnal ráéreznek, ha nem az igazat mondják nekik. Emellett remek emberismerők is, így hiába próbáljuk velük szemben másnak mutatni magunkat, hamar rájönnek a turpisságra. Ez lehet az oka egyébként, hogy a Rákokkal annyira jó beszélgetni, és rengeteg embernek azonnal beférkőznek a bizalmába – mindig tudják, mit kell mondani, és azt is, hogy mikor.

Kedves Rák olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-01-27)

Helyezze ma a hangsúlyt kapcsolataira kedves Rák. Ma mindenkivel könnyedén meg tudja találni a közös hangot, s ezáltal sikerül megértetni magát, illetve elég türelmes lesz ahhoz, hogy nyisson partnere, barátai álláspontja felé is. Kedvesével a kellemes beszélgetések után könnyen kialakulhat egy romantikus este, amikor végre ismét egymásra találhatnak.

Kedves Rák szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Kérem

Ingyenes és az is marad!

+ 5 pont

Ezt jelenti a szerelem a csillagjegyeknek

Ezt jelenti a szerelem a csillagjegyeknek

Vajon mit jelent neked a szerelem? És a párodnak? A különleges horoszkópból kiderülnek a részletek.

Cikkajánló Tovább olvasom

Halak

Az intuitív emberek általában kreatívak is, afelől pedig nincs kétség, hogy a Halak a legkreatívabb csillagjegy mind közül. A megérzéseik azok, amelyek segítségével képesek alkotni, és ezek okozzák azt is, hogy nagyon nehezen bíznak meg az emberekben – annyiszor hazudtak már nekik, és annyiszor jöttek rá, hogy valójában mi a helyzet, hogy nagyon nehezen engednek közel magukhoz bárkit is. A megérzéseiket mindennél fontosabbnak tartják, és inkább ezekre hallgatnak, mint az eszükre.

Kedves Halak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-01-27)

Valószínûleg, ma kifejezetten mehetnékje van, amikor is semmi kedve sincs egyhelyben ülni. Ennek megfelelõen, ragyogó ötlet lehet most részt venni egy nagy összejövetelen, vagy társadalmi eseményen, de akár csak egy séta a városban, az embereket nézve, hova mennek, mit csinálnak, is kikapcsoló és inspiráló lehet. Szép napot, kedves Halak! Ússzon az árral!

Kedves Halak szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Kérem

Ingyenes és az is marad!

+ 5 pont

Skorpió

A Skorpiók olyan hazugságdetektorral vannak felszerelve, amely azonnal kiszűri, ha valami nem stimmel – náluk azonban ez pontosan azt jelenti, hogy az emberek nem szeretnek velük beszélgetni, mert azonnal átlátnak mindenen. Míg a Rák tudja, mikor mit kell mondani, egy Skorpió hamar véleményt alkot valakiről, és ettől nehezen is tér el – nem is csoda, hiszen tudja, érzi, hogy milyen is az ember valójában, és nem lehet megvezetni. Ha figyel arra, hogy ne mutassa ki azonnal a véleményét, akár még népszerű is lehet – de a Skorpió ilyenekkel ritkán foglalkozik.

Kedves Skorpió olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-01-27)

Amennyiben munkája vagy hobbija a számítógéphez köti, úgy a mai napra ez sokszorosan igaz. Sok idõt fog eltölteni a monitor elõtt, viszont amit csinál, az sokkal jobb lesz a megszokottnál is. Lehet, hogy rátalál valami olyan módszerre, amit hosszútávon is sikerrel tud hasznosítani. A nap végén pedig bizonyosan fáradtan, de elégedetten térhet majd nyugovóra.

Kedves Skorpió szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Kérem

Ingyenes és az is marad!

+ 5 pont

Forrás: