A párválasztás útvesztőjében könnyű eltévedni – ebben nagy szerepet játszik többek között az, hogy milyen elvárásokkal vágunk bele a kalandba, hogy végre mi is megtaláljuk azt a valakit, akivel az életünk hátralévő részét leélhetjük szeretetben, boldogságban. Sokszor tűnhet úgy egy-egy személy, hogy ő az igazi, majd később kiderül, hogy félreértettük, megbabonázott, játszma áldozatai lettünk. A vonzalom izgalmas, de veszélyes is lehet: vannak, akik természetesen vonzzák az ellenkező nemet. És ebben a horoszkópunk is szerepet kaphat: ezért a 4 csillagjegyért szinte megőrülnek a férfiak.

Mérleg

A Mérleg bolygója a Vénusz, vagyis már emiatt is azt gondolhatnánk róluk, hogy mindent tudnak a szerelemről. Emellett a Mérleg nők híresek szépségükről, gyengédségükről, kifinomult viselkedésükről. Kedvelik a szépet és a csillogást, valamint a művészeteket és azt, ha csodálják őket. Cseppet sem bánják, ha ők vannak a középpontban, sőt! Ugyanakkor a jelenlétük inspirálóan hathat másokra.

Kedves Mérleg olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-19)

Ma kedvezõ változásokról értesülhet a munka terén, ami még inkább motiválhatja, hogy száz százalékos teljesítményt nyújtson. A kemény munka valóban meghozza hosszútávon a gyümölcsét, azonban, mint mindennek, ennek is van egy nagy hátulütõje, hogy közben másra nem igen jut az embernek ideje, energiája. Találja meg az egészséges egyensúlyt, újra és újra, kedves Mérleg!

Kedves Mérleg szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Szűz

A Szűz jegyű nők mindig, minden körülmények között megőrzik a méltóságukat. Nagyon érzelmesek, de a valódi érzéseiket általában inkább elrejtik a külvilág elől. Álmaik, vágyaik is többnyire titokban maradnak. Viszont mindig tökéletesen viselkednek, igazi hölgyek. Érdeklődnek a művészetek iránt. Vonzó a távolságtartásuk és a büszkeségük. Kedvelik a nagylelkűséget, a türelmet és a kedvességet.

Kedves Szűz olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-19)

A mai napon, kerüljön sor bármilyen szakmai, vagy egyéb találkozóra, esetleg társadalmi eseményre, összejövetelre, egyszerûen vonzhatja maga köré az embereket, ami kiváló lehetõséget biztosít a kapcsolatépítésre! Cseréljen minél több elérhetõséget azokkal, akikkel jól szórakozik, ugyanis, több potenciál lehet némelyikükben, mint amennyire ma fény derült!

Kedves Szűz szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: