Akadnak annyira össze nem illő csillagjegyek, hogy már az első randira sem érdemes pazarolni az időt. Persze, ehhez először nem árt tudni, milyen csillagjegyű a kiszemelt partner. Ha meg utólag derül ki, legalább nem sajnálod, és tudod, miért maradt el a második találkozás. Horoszkópod megmutatja azt a csillagjegyet, akit mindenképpen jobb elkerülni. 

A Kos (március 20. – április 19.)

Kosként nem különösebben kedveled a kőbe vésett szabályokat, és úgy lépsz át azokon, ahogyan csak lehet. Mindezt pontosan ellenkezőleg gondolja a Bak szülötte. Míg te a spontán, maguktól alakuló dolgokat kedveled, addig a Bak mindent gondosan előre megtervez. Hogy ez a csillagjegy viselkedésével az őrületbe kerget, az pillanatig sem kétséges.

Kedves Bak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-20)

A mai napon érdemes eme jegy szülötteinek csakis pozitívan gondolkodniuk, ugyanis ez esetben nagy sikerek vannak kilátásban. Mindemellett ráadásul könnyen olyan területen történhet áttörés, ahol nem is számítunk rá. Ehhez azonban az kell, hogy ne hagyja, hogy elterelje figyelmét, vagy akár el is rontsa hangulatát, hogy már megint nincs minden tökéletes rendben ön körül. Bár persze, fontos az út is, de azért mégiscsak a lényeg a végeredmény, aminek most érdemes örülni egy kicsit!

Keddi Horoszkóp - Ha az ember képes tanulni a hibáiból, és fel tud készülni az...

A Bika (április 19. – május 20.)

Bikaként a nyugalmat, a kiszámíthatóságot, a kényelmet kedveled. A késés a halálod. Már pedig ezeket ez erényeket egy Vízöntőben hiába keresed. Érzéseidet a visszafogott Vízöntő nem tudja viszonozni, mert annak ellenére, hogy ő is mélyen érző, nem tudja azokat kimutatni. Sosem fogod biztonságban érezni magad mellette.

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-20)

A mai nap igazán remeknek ígérkezik e jegy szülöttei számára. Ma az élete minden területén az érzelmek dominálnak, azonban nem érdemes ettõl megijedni, mert ma semmi baj sem érheti, ha a szívére hallgat. Mindez által kiváló alkalom nyílik arra, hogy újra lángra lobbanjon az, ami már egy jó ideje csak parázslott, ráadásul ehhez most még nem is kell különösebb erõfeszítést tennie, csak szabadjára engedni érzelmeit és fantáziáját.

Az Ikrek (május 21. – június 20.)

A Skorpió rendkívül csábító, nagyon nehéz neki ellenállni. Ezzel nem vagy egyedül. Ikrek jegyűként hozzád mégsem illik. Kedveled a társaságot, a könnyedséget, a flörtöket, amit egy Skorpió sosem nézne el neked. Már az első randevún kizárólagosságot és figyelmet követel, pedig még sem csókolt.

Kedves Skorpió olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-20)

Az álmaink megvalósításának megkezdésére a legjobb idõpont az itt és a most! Ne feledjük, hogy senki sem teszi meg helyettünk azokat a lépéseket, melyek a mi hosszú távú boldogulásunkhoz vezetnek, s nem is várhatjuk el mindezt senkitõl. A jó hír azonban a Skorpiók számára, hogy a mai nap folyamán még a csillagok is asszisztálnak a sikerhez, még, ha õk sem segítenek közvetlenül, tehát itt az ideje belevágni végre a nagy terv megvalósításába, az elsõ lépések megtételébe!

A Rák (június 21. – július 22.)

A Nyilas úgy száguldhat be az életedbe, akár a forgószél. Pillanatok alatt levesz a lábadról, aztán ugyanilyen gyorsan elillan. Rák jegyűként túlságosan érzelmes és ragaszkodó vagy a számára, akkor is, ha kölcsönös a vonzódás. Elkerülöd a fájdalmat, ha inkább lemondod az első randit. Meg a következőt is.

Kedves Nyilas olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2020-10-20)

Ne lepõdjön meg ma azon sem, kedves Nyilas, ha esetleg sírásban törne ki valami miatt, hiszen ez természetes emberi stressz csökkentõ reakció, különösen, hogy most a csillagok egy erõs érzékenységet jeleznek az ön esetében. A sírás, amellett, hogy megnyugtatja az idegeket, még nagy segítség abban is, hogy kitisztítsa az ember gondolatait, tisztábban láttatva ezzel az eljövendõt. Kímélje tehát magát ma, s hagyja megélni érzéseit, akkor holnapra már teljesen újult erõvel nézhet szembe a problémákkal!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: