Imádom olvasni azokat az asztrológia témában íródott cikkeket, ahol nem az általános kontextusban jelennek meg a csillagjegyek, tehát nem a jövendő jósláson van a hangsúly, hanem inkább a specifikusságon. Így többnyire az ismertetőket részesítem előnyben, főként, ha az adott jegy jellemzését egy közeli hozzátartozómhoz köthetem. Még inkább élvezem, mikor ezek hangos felolvasása közben az orruk alá dörgölhetem egy-egy negatív tulajdonságukat. Persze a hallgatóság ilyenkor nagyokat sóhajt, vagy bőszen ellenkezik, nagy ritkán pedig belátják a sorokban rejlő igazságokat.

Fő a változatosság!

Egyik reggel a világ legromantikusabb, legszenvedélyesebb szeretője pillant rád, míg másnap egy zsémbes, mogorva vénember? A négyéves kisgyermek szintjét súroló énjéről pedig már ne is beszéljünk. Igen, egy Ikrek férfi mellett sosem unalmas az életed, hiszen minden este úgy térhetsz nyugovóra, hogy azon morfondírozol, másnap vajon melyik karaktere lát napvilágot.

Kedves Ikrek olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-03-28)

Meglehet, kedves Ikrek, hogy most szíve szerint, teljesen máshol lenne, vagy abszolút mást csinálna, mint amit muszáj. Ne tetézze azzal a dolgokat, hogy belegondolva mindebbe, lehangolja magát, inkább próbálja meg a dolgok jó oldalát is észrevenni, s valahogy, pozitívan felfogni a jelen helyzetet, akkor nem csak az idõ fog gyorsabban telni, de sokkal jobb kedvre is derülhet!

Kedves Ikrek szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Holnapi Szerelmi Horoszkópok - 2023-06-29

Persze a helyzet még közel sem ennyire egyszerű, ugyanis bármelyik pillanatban tud váltani egyik tudatállapotáról a másikra. Ez a változékonyság pedig nem csak a hangulatában merül ki, hanem az érdeklődési körében is.

Az Ikrek férfi legjobb tulajdonsága, hogy rengeteg dolog foglalkoztatja, a legrosszabb viszont, hogy csak felszínesen, bizonyos ideig. Azonban, sajnálatos módon vannak heppjei, amikhez mindig visszatér, még ha csak egy kis időre is.

Kedves Ikrek olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-03-28)

Meglehet, kedves Ikrek, hogy most szíve szerint, teljesen máshol lenne, vagy abszolút mást csinálna, mint amit muszáj. Ne tetézze azzal a dolgokat, hogy belegondolva mindebbe, lehangolja magát, inkább próbálja meg a dolgok jó oldalát is észrevenni, s valahogy, pozitívan felfogni a jelen helyzetet, akkor nem csak az idõ fog gyorsabban telni, de sokkal jobb kedvre is derülhet!

Kedves Ikrek szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Szerencsés helyzetben ezek az átmeneti hobbik nem a legdrágább szórakozások közé tartoznak, csakhogy, az olcsó mindig unalmas, ugyebár. Védelmükre szóljon, hogy általában önerőből megteremtik a körülményeket, amik szükségesek az adott tevékenység űzéséhez.

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: