Az írók, költők évezredek óta próbálják szavakba foglalni, mi is a barátság. Mostanában kevesebb szó esik erről a nemes érzésről. Mintha szégyellnénk. Vagy csak a rohanó életmód, a türelmetlenség miatt esik róla egyre kevesebb szó? 

Mi végre szerzek barátot? Hogy legyen kiért meghalnom – írta Seneca. És a történelem sok-sok önfeláldozó barátságot tart számon az évezredek során. És születnek balladába illő barátságok napjainkban is. Amikor gondolkodás nélkül rohan valaki az égő házba, vagy ugrik az örvénybe, hogy kihúzza a barátját. De a barátság azért mégsem az önfeláldozásról szól, hanem az egymás megértéséről. A barát azért kell, hogy segítsen az igaz, a jó, a szép megértésében. Akivel együtt lehet gondolkodni, akivel kiegészíthetjük egymást. Egy jó barátnő többet ér, mint egy pszichoanalitikus, hiszen nemcsak meghallgat, de tanácsokat is tud adni. Ismeri a gondolatmenetünket, olvasni tud már az arcunkról is.

A pszichológusok szerint egészen mást jelent a barátság két férfi, és mást két nő között. (Arról már szinte szó sem esik, hogy férfi és nő között is kialakulhat ez az őszinte emberi érzés, és nem kell szerelembe torkollnia.) Sokan azt mondják: azért nem mertnek mélyebb barátságot kötni, mert félnek a csalódástól. Valójában azért nincs őszinte igaz barátjuk, mert még nem találkoztak azzal, akivel azonos hullámhosszon rezeg a lelkük. A barátságok ugyanis épp úgy az égben köttetnek, miként a szerelmek is. Az asztrológiában nagyon karakteres jelei vannak annak, hogy kik illenek hozzánk, kikkel érthetjük meg magunkat már az első pillanatban, és kik azok, akiket ösztönösen elkerülünk. A két ember között kialakuló szoros lelki köteléket a születési bolygóik és Hold közötti kedvező fényszögek befolyásolják.

Holnapi Szerelmi Horoszkópok - 2020-11-20

Kos (III.21.-IV.20.)


Könnyen köt ismeretséget, könnyen barátkozik, de mert túl őszinte, már-már naiv, gyakran érheti csalódás. Meglehetősen eredmény-centrikus, ezért inkább önmagára figyel, mint a környezetére. Élete különböző szakaszaiban épp úgy cserélődnek a barátai, mint az érdeklődési köre. . Akikkel érdemes barátkoznia: a Vízöntő, a Nyilas és az Oroszlán gondolkodásmódja és temperamentuma is illik a Koshoz. Akiket jobb, ha elkerül: a Rák állandó érzelmi hullámzásaival, a Bak merevségével, a Skorpió kemény céltudatosságával nem tud mit kezdeni. Ha a barátnője Kos: Fel kell vennie azt a pörgős tempót, amit ő diktál, különben aligha találkozhatnak. Inkább önnek kell alkalmazkodnia, mert ő mindig magához ragadja a kezdeményezést. Ha nem akarja elveszíteni, sose rivalizáljon vele.

Kedves Vízöntő olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-09)

A Vízöntõt ma valósággal elborítja a munka, vagy éppen az aktuális teendõk sokasága, ebben a káoszban ráadásul valahogy semmi sem akar elsõre sikerülni, ami nagyon kimerítõ lehet. Talán itt az ideje másokat is bevonnia végre a munka oroszlán részének elvégzésébe, mielõtt azt venné észre, hogy teljesen feláldozza magát a körülötte lévõk boldogulásáért, akik ráadásul ezt sokszor még csak meg sem köszönik. A segítség most amúgy is jól jöhet ahhoz is, hogy sikerüljön kiismernie azt a kuplerájt, amivel ma szembetalálta magát.

Kedves Vízöntő szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Ideális cimbora vagy, nagyon őszinte, impulzív és spontán. Mindig meg lehet bízni benned. A legjobb barátod mellett feltétel nélkül kiállsz – akkor is, ha tudod, éppen nincsen igaza… Képes vagy küzdeni is a barátságért.
Olyan emberre van szükséged, aki türelmesen meghallgat, akinek őszintén elmondhatod a problémáidat, akinél „leteheted” gondod, bánatod. Fontos számodra, hogy a kritikát óvatosan fogalmazza meg – az eltérő véleményt gyakran barátságtalanságnak, rosszindulatú támadásnak fogod fel.
Ugyanakkor azt sem szereted, ha valaki folyton csak bólogat – ha valaki így viselkedik, hazugnak hiszed, és nem tudsz benne bízni. Olyan emberrel tudsz igazán mély barátságot kialakítani, aki szelíd, békülékeny, kiegyensúlyozott, megvan a saját véleménye, tisztán és világosan meg is fogalmazza, de azért óvatosan válogatja a szavakat, hogy meg ne bántson.

A Kosok könnyen barátkoznak és állandóan pörögnek. Mivel nekik nagyon fontos, hogy irányítsanak, olyanokkal alakítanak ki komoly barátságot, akik nem akarják ezt a tulajdonságukat elnyomni. Mivel a jegy szülöttei impulzívak és igazán spontának, nem lehet mellettük unatkozni.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-09)

A mai nap a nagy tettekrõl fog szólni, kedves Kos! A csillagok állása most igen intenzív energiákat mutat önben, melyek segítségével bámulatos dolgokra lehet képes, csak akarnia és mernie kell megtenni az elsõ, nagy lépéseket. Ugyanakkor meglehet, hogy ellent kell állnia ehhez a kísértésnek, hogy barátai, családja társaságában töltse idejét, ám ezúttal lehet, hogy egy bizonyos mértékig megérné elszakadnia tõlük, hisz, ha sikerrel ját, késõbb annál többet lehet majd velük.

Kedves Kos szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

A Kos szülött közvetlen ember, könnyen köt kapcsolatokat. Ám őszinteségével gyakran gyalogol bele barátai lelkébe. Nyílt és egyenes, ami a szívén, az a száján. A kegyes hazugságok nem az ő világa. A sportbarátságok különösen fontosak a számára. A legjobb barátai: a Nyilassal és az Oroszlánnal nagyon jól kijön, de a Vízöntő társaságát is szórakoztatónak találja. Kerülje el a Rákot, a Bakot és a Skorpiót!

Kedves Vízöntő olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-09)

A mai nap folyamán egy új szintre juthat kapcsolata, esetleg egy barátság könnyen romantikus töltettel kezd bírni, esetleg hirtelen teljesen bele is szerethet az illetõbe. Mielõtt teljes odaadással belevetné magát egy ilyen jellegû kapcsolatba, s elkötelezné magát, adjon még egy kis idõt a dolognak, hogy még jobban megismerje rajongásának újdonsült tárgyát! Mindez azért is szükséges, mert lehet, hogy gondolatait beárnyékolja most az érzelmeibõl fakadó idealizmus, így lehet, most nem lát tisztán bizonyos dolgokat, melyek késõbb fontosak lehetnek.

Kedves Vízöntő szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: