Ha ezt  a horoszkópot olvasod, akkor biztosan rájöttél, hogy a cukiskodásnál lényegesen fontosabb tudnod, mivel mész a többiek idegeire. Tedd a szívedre a kezed: hány klasszul induló kapcsolatod ment már tönkre azért, mert nem tudtad, amit az alábbiak elolvasása után nyilván észben tartasz majd?

Kos

Kosként mindig lehengerlően magabiztos vagy, ami nem mindenkinek elfogadható, hiszen agresszívnek, arrogánsnak tűnhetsz ilyenkor. Gyakran szinte támadásnak veszed, ha valaki nem halad együtt veled és kész vagy akár harcra is vinni a dolgot, hogy érvényesítsd a saját elképzelésedet. Jó szokásodhoz híven sokszor fejjel mész a falnak, tekintsd életfeladatodnak, hogy megjavulsz ebben a tekintetben! Párkapcsolatban nehéz fenntartani a Kos érdeklődését, hiszen rövid ideig tud csak figyelni, munkahelyen a Kos beosztottól óvjon az isten, mindenkinek átharapja a torkát, ha nem tetszik neki valami.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Ma lehet, hogy meg kell birkóznia egy nem várt problémával, mely az otthonát érintheti. Sajnos van úgy, hogy idõrõl idõre elromlanak a dolgok, lehet, hogy a mai nap is bizony tönkremegy valami. Talán nem is baj, hiszen így legalább rákényszerül a cserére.

Kedves Kos szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Holnapi Szerelmi Horoszkópok - 2023-08-05

Bika

A Bikák a legönfejűbbek minden ember között, azonnal hárítják, ha bárki megmondja nekik, hogy mit, mikor és hogyan csináljanak. ha nagyon szeretnek valakit, akkor talán változnak a kedvéért, de munkahelyen például mindig hozzájuk kell idomulni, mert ők nem fognak, csak azért dolgoznak, mert hatalmas a luxusigényük és a biztonságra törekvésük. Ha úgy érzik, hogy valaki vezetni akarja őket, azonnal visszavonulót fújnak és nem tágítanak saját álláspontjuk mellett. Ha te is Bika vagy, akkor a lustaságod is legendás, néha annyira elereszted magad, hogy egész nap csak ejtőzöl.

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Kedves Bika, ma nagy lehetõségek akadhatnak útjába, ha elég figyel és nyitva tartja a szemét. Nem feltétlenül fog pénzt találni a járdán, de lehet, hogy barátaival egy remek ötletet eszelnek ki, amibõl hosszú távon gyümölcsözõ vállalkozás is lehet. Ne becsülje alá magát, vágjon bele bátran egy új projektbe.

Kedves Bika szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Ikrek

Az Ikrek mindig vibrálnak, nagyon pörögnek, mert soha nem tudják, mikor kéne éppen abbahagyni azt, amivel el vannak foglalva. Ezért előfordul, hogy csak úgy otthagynak egy szituációt anélkül, hogy jobban átgondolnák a végkifejletet. Ha neked is ez a csillagjegyed, akkor pillanatok alatt elveszítheted az érdeklődésedet bármi iránt, ez valószínűleg a szeszélyességedből fakad. Az Ikrek nagyon okos, és ha megtanulja, milyen munkában nem kell elmélyülni annyira, viszont mindig topon kell lenni, akkor sikeres lehet, de jobb, ha megismeri magát.

Kedves Ikrek olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Ma egy kicsit fáradtabbnak érezheti magát, még a szokásosnál is, kedves Ikrek, ami köszönhetõ az idõjárásnak, de akár annak is, hogy az utóbbi napokban igencsak energikus volt és tevékenyen részt vett mind a családi, baráti, mind a munkahelyi eseményekben. Lehet, hogy most jött el az ideje egy kis pihenésnek.

Kedves Ikrek szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Rák

A Rákok nagyon érzékenyek, sosem birkóznak meg rendesen a bennük feszülő rengeteg érzelemmel. Gyakran nevezik a legpesszimistább csillagjegynek a Rákot, ezt a világszemléletet a gyakran változó hangulatai is előidézhetik. Ha valaki kommunikál veled, annak nagyon elővigyázatosnak kell lennie, mert folyton megsértődsz, behúzódsz a páncélodba. ugyanakkor a Rák tud nagyon fájó dolgokat is mondani. Mivel odacsíp másoknak, ahol a legérzékenyebb pont van. Munkahelyen sokszor agresszióval védi magát. Párkapcsolatban az évek során mindent elural, ezért a Rák párjának sem könnyű, észre sem veszi, és minden tekintetben a Rákhoz kell igazodnia, aki ráadásul ezt a kedvességével éri el, így még lázadni sem lehet ellene.

Kedves Rák olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Ha eddig ne, akkor most bebizonyíthatja magának, hogy mennyire kitartó, kedves Rák. Ha tegnap belekezdett valami fontosba, akkor ne hagyja, hogy ügyei, vagy rossz természete eltántorítsák álmai megvalósításától. Akkor is folytassa, amit elkezdett, ha úgy tûnik, ma mindenki önt akarja.

Kedves Rák szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Oroszlán

Oroszlánként hihetetlenül önimádó módon tudsz viselkedsz, ami idegesítő lehet azok számára, akik elől mindig el akarod lopni a rivaldafényt, akkor is, ha nem te érdemled. Ha valaki nem fogja a gyeplőt a nyakad körül, csak nézhet, hogy megint félre van lökve. Azt hiszed, mindig mindent jól csinálsz, pedig minden vagy, csak tökéletes nem, ezért ha mégis tévedsz – ami éppen ki is derül -, azt nem viseled, elmész a helyzetből, hátrahagyva csapot-papot. Érvekre nem hallgatsz, csak dicséretre, viszont, ha hajbókolnak előtted, olyan dolgokba is belemész, ami neked nem jó, így kiszolgáltatod magad.

Kedves Oroszlán olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Mostanában meglehetõsen hullámozhattak érzelmei, kedves Oroszlán, melyet környezete is igen érzékenyen viselt. Most végre tisztázhatja érzéseit szeretteivel, párjával, vagy azokkal, akiket kétségek között hagyott. Ne féljen kimutatni gyakrabban gondolatait, mert ha eltitkolja õket, környezete is nehezebben fogja megérteni hangulatingadozásait.

Kedves Oroszlán szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Csütörtöki Horoszkóp 2023-08-17

Szűz

A Szüzek sajnos többet kellemetlenkednek, panaszkodnak és aggodalmaskodnak, mint kellene, minden apró kis hibát kiszúrnak és fel is hívják rá a figyelmet. Fájdalmasan őszinték tehát, amit sokan nem viselnek túlzottan jól, vagyis a Szüzek rengeteg ellenséget is szerezhetnek maguknak. Szeretik, ha minden tökéletes és nagyon elítélik azokat, akik nem a perfekcionisták. Viszont sokszor nem tudnak nemet mondani, és sokáig benne vannak olyan helyzetekben, amelyek számukra károsak, így egyre nyafogósabbak is kritikusabbak lesznek, ezzel a tovább rontva a helyzeten.

Kedves Bak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Egy új munka lehetõsége környékezheti meg, kedves Bak, ami igencsak megragadja figyelmét. A lehetõség jobb körülményeket kínál és egy régi álmát teljesítheti be vele, azonban egy másik fontos dolgot lehet, hogy fel kell adnia cserébe. A választás nem lesz egyszerû, ezért alaposan mérlegelje lehetõségeit, mielõtt dönt.

Kedves Bak szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Mérleg

A Mérlegek kedvesek, harmóniára törekszenek akkor is, ha igenis szembe kell szállni valamivel, harmóniát akarnak teremteni, amikor erre semmi szükség nincs, és ebben meglepően erőszakosak tudnak lenni. Sokszor olyan helyzeteket teremtenek, ami nagyon negatív ezáltal. beleütik az orrukat abba is, amibe nem kellene. Felszínesen gondolkodnak és páratlanul nehezen döntenek? Ide is billennek, oda is billennek, de az istennek sem tudják elhatározni magukat. A lustaság rájuk is jellemző, főleg akkor hajlamosak hátradőlni, ha nem sürgeti őket senki.

Kedves Mérleg olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Ma meglehetõsen sok felé kell megosztania figyelmét, kedves Mérleg. Még szerencse, hogy ez igencsak jól megy önnek. Ilyenkor érzi igazán elemében magát, amikor mindenki elveszti a fejét, s csak ön látja át a káoszt. Azért, ha úgy érzi, ez már önnek is sok, ne legyen rest segítséget kérni egy hasonlóan elszánt kollégájától.

Kedves Mérleg szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Skorpió

A Skorpiók nagyon könnyen dühbe jönnek a Mars miatt, és aki megsérti őket, akár akaratlanul is annak soha bocsátanak meg. Nem csoda, hogy kevés a barátjuk, és néha rosszabb párkapcsolatban élnek, mint amit érdemelnének, mert az egójuk védelme a legfontosabb szempont. Akinek ez a csillagjegye, arra jellemző, hogy nehezen viseli a változásokat, ha lehet, mindent el akar kerülni, ami új és ami más, mint amit ismer, amiben biztonságban érzi magát. A Skorpiók sohasem engedik ki a kezükből az irányítást, az első, hogy ők diktálják a feltételeket. A Skorpió marása halálos lehet, és bizony nem mindig azt marják meg, aki megérdemli.

Kedves Skorpió olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Kedves Skorpió, nem ez lesz az a nap, amikor a legtevékenyebb tud lenni. Sajnos egyéb teendõi feltartják a valódi, nyereséget hozó munkában, ami eléggé dühítheti, de tudja, hogy valamikor ezekre a teendõkre is sort kell keríteni. Legyen hatékony és gondoljon arra, hogy az ügyek intézése sem tart örökké.

Kedves Skorpió szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Nyilas

A Nyilasok tökéletesen biztosak magukban, amit csinálnak és azt hiszik, hogy mindenről csak ők ismerik az igazságot. Néha hihetetlenül is lelkesek a semmire, aztán irányt változtatnak, amivel kiborítják a körülöttük élőket. A sok munka sem áll távol tőlük, sokszor annyira beletemetkeznek a feladataikba, hogy elfelejtik, mással is kellene foglalkozni. A nyilas csak az igazságához lojális, az emberekhez kevésbé, de ezt sokáig elfedi barátságosságával. A Nyilastól ne várj semmit, akkor nem fogsz nagyot csalódni.

Kedves Nyilas olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Talán észre sem veszi, kedves Nyilas, de az utóbbi idõben egy kicsit kevesebb idõt tudott fordítani családjára, amit bizony õk igencsak megéreztek és hiányolják is önt mindennapjaikból. Érdemes lenne egy kicsit elgondolkodnia azon, hogy idõbeosztásának átcsoportosításával hogyan tudna több idõt tölteni szeretteivel.

Kedves Nyilas szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Bak

A Bakok maguknak való, szorongó alkatok, még akkor is aggodalmaskodnak, ha egyáltalán nem lenne okuk rá. Pesszimistán szemlélik a körülöttük lévő világot, ami elég nehézzé teszi azt számukra, hogy bármilyen motivációt is találjanak – bármiben. Önfejűségük csak tovább ront a helyzeten. A bakra szerettei mindig számíthatnak a bajban, igazi megoldó alkat, aki mindenkit kihúz a pácból, de békeidőben elég nehezen elviselhető állandó negatív energiájával és bizony beszólogatásra is hajlamos. Családja viszont mindig nyugodt lehet, ha van körülötte Bak, mert soha nem fogja igazi baj érni a bak családtagjait. A bak mindig megoldja. Munkahelyen viszont vigyázz vele, beengeded a bakot, és beül a székedbe! A karrier a gyengéje.

Kedves Bak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Egy új munka lehetõsége környékezheti meg, kedves Bak, ami igencsak megragadja figyelmét. A lehetõség jobb körülményeket kínál és egy régi álmát teljesítheti be vele, azonban egy másik fontos dolgot lehet, hogy fel kell adnia cserébe. A választás nem lesz egyszerû, ezért alaposan mérlegelje lehetõségeit, mielõtt dönt.

Kedves Bak szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Vízöntő

A Vízöntők néha túlságosan szabályellenesek: nem tarják be a normákat és a maguk feje után mennek, ami egyes szituációkban mások agyára megy. Sokszor előfordul, hogy lelketlennek, hidegnek tűnnek, de ez abból fakad, hogy egy Vízöntő észre sem veszi az átlagos embereket, akik számára nem túl érdekesek, nem nagyképű, nem játssza meg magát, egyszerűen csak a különlegességeket veszi észre mindenben, amit már látott egyszer, az elkerüli a figyelmét. Ha Vízöntővel van kapcsolatod, minél jobban szereted, annál nehezebb lesz az ügy, próbáld kicsit hanyagolni, mindjárt észreveszi, hogy a világon vagy. A Vízöntőnek mutasd, hogy unod,egyből elkezd ugrálni körülötted.

Kedves Vízöntő olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Kedves Vízöntõ, rég nem ébredt ilyen biztató reggelre, amikor minden olyan nyugalmasnak tûnik és problémáira is körvonalazódni látszik a megoldás. Ezt a nyugalmat élvezheti ma a nap folyamán. Legyen magabiztos és céltudatos, hogy az életében még fennálló egyéb apró kellemetlenségektõl is megszabadulhasson.

Kedves Vízöntő szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Halak

A Halak igazi fantáziavilágban élnek, akik nem képesek tudomásul venni, hogy amit elképzelnek, az nem mindig úgy van. A saját belső világukban szeretnek ücsörögni, gyakran egyáltalán nem fogékonyak a külvilág tényeire, nem akarnak szembesülni azzal, ami következik viselkedésükből. Ez sok negatív helyzetet idézhet elő számukra és az előrejutásukat is nehezítheti. Aki egy Halak embert szemel ki magának, tudjon róla, hogy racionális érvekkel semmire sem megy vele, próbáljon az érzelmeire hatni, bár azokat is elég jól ki-be tudják kapcsolni. Munkahelyen sok szerencsét a Halak kollégákhoz.

Kedves Halak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-04-20)

Kedves Halak, ha tegnap félt, hogy tervei megvalósításának milyen következményei lesznek a jövõben, úgy ma egyenesen várja az életében bekövetkezõ változásokat. Vágjon bátran bele bátran mindenbe, amit az elkövetkezendõ idõszakra eltervezett és meglátja, hogy nem is kellett volna aggódnia egyetlen percig sem.

Kedves Halak szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!