A haragtartás nem is olyan könnyű, ha jobban belegondolunk. Jó memóriára van szükségünk hozzá, hogy minden apró részletre emlékezzünk, miért is haragszunk a másik emberre. Ráadásul ahogy öregszünk, egyre több ilyen esetre kell emlékeznünk. Melyik csillagjegyek hajlamosak leginkább magukkal görgetni a sérelmeiket, kik azok, akik nehezen engedik el a haragot?

Sokáig, akár éveken át őrizgetni magunkban valaki felé vélt vagy valós sérelmeinket köztudottan nem tesz jót az egészségnek. Ám nem lehetetlen változtatni magunkon, ha felismerjük, hogy képtelenek vagyunk elengedni a haragot. Melyik hat csillagjegy bocsát meg legnehezebben másoknak bocsátanak, és hajlamos igazán a haragtartásra?

Áruld el mi a csillagjegyed és én elmondom milyen meghökkentő tulajdonsággal rendelkezel

1. Skorpió (október 23. – november 21.)

Senki sem akarhat ujjat húzni egy Skorpióval, hiszen életre szóló leckét kaphat, ha magára haragítja. A haragtartás bajnokai a csillagjegy szülöttei, sosem felejtik el, ha valaki keresztbe tett nekik. Amilyen intenzitással és szenvedéllyel képesek szeretni, ugyanilyen elemi erővel haragszanak is. Nagyon nehéz elérni, hogy megbocsássanak. Ám letagadnunk is kár, ha valamit elkövettünk, mivel a Skorpiók a hazugságot gyűlölik a legjobban a világon.

Kedves Skorpió olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-03-29)

Kedves Skorpió, a mai nap valószínûleg nem a tetteké, mint inkább a lehetõségek meglátásáé lesz. Körülnézve mindenhol az új ötleteket, felújítandó dolgokat látja. A mai egy nagyszerû nap, hogy elhatározásra jusson nagyobb volumenû és hosszútávú projektek tekintetében. Bátran tervezze hát meg teendõit lépésrõl lépésre elõször fejben, aztán valósítsa meg azokat.

Kedves Skorpió szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

2. Bika (április 20. – május 20.)

Ha megsértünk egy Bikát, a csillagjegy szülöttei képesek újra és újra lejátszani fejükben a jelentet. Valószínűleg nem akarják visszafizetni, amit ellenük elkövettek, ám ahányszor ismét találkozunk velük, eszükbe jut minden apró ballépés, amit ellenük elkövettek. Különösen főbenjáró bűn, ha a boldogságukat vagy az önképüket sértették meg.

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-03-29)

Lehet, hogy egy nagyobb lakoma hatására kissé labilisnak érezheti közérzetét, ezért elhatározhatja, hogy ezen túl nagyobb figyelmet fordít egészségére és azon belül is táplálkozására. Ne csak étrendjét reformálja meg, hanem életmódját is, kezdjen el rendszeresen mozogni és járjon utána, hogy önnek, személy szerint mely étrendek a legkiválóbbak. Lehet, hogy az elején nehéz lesz, de higgye el, kedves Bika, hogy változás idõvel megéri a fáradozást.

Kedves Bika szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

3. Bak (december 22. – január 19.)

A Bakok fejében van egy képzeletbeli táblázat, melybe mindenki mellé feljegyzik, amit valaha tettek vagy mondtak, különösen erős színnel, ha az ártott nekik, megsértette őket. Mindaddig képesek megbocsátani mások hibáit, míg az nem befolyásolja a karrierjüket, és könnyen elfelejtik a sértéseket, ha az nincs különösebb hatással az életükre. Ám ha vádaskodnak a feletteseiknél vagy bolondot csinálnak belőlük, nem valószínű, hogy valaha szóba állnak még azzal, aki ilyet követett el.

Kedves Bak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-03-29)

Hosszú ideje küzdhet egy magasabb beosztás, jobb fizetés, nagyobb üzleti elismerés reményében, kedves Bak, ma pedig úgy tûnik fáradozásait siker koronázza. Rengeteg munkája és energiája nem marad észrevétlen, sikerült lenyûgöznie fõnökeit, partnereit, üzletfeleit. Csak így tovább!

Kedves Bak szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: