Sok emberrel beszélgettem már közel 20 éves spirituális utam során. Kimondva vagy inkább sokszor elhallgatva, kimondatlanul, láttam megnyilatkozni belőlük a szenvedést, a fájdalmat és az a felett érzett kesergésüket, hogy tehetetlenül, kissé beletörődve és sokszor nagyon kiszolgáltatva élik meg életüket. Vajon mi lehet mindezek oka? Engem az foglalkoztatott mindig is, hogy miként lehet változtatni ezen a kellemetlen állapotsorozaton, a csüggedő hozzáálláson, az elgyengülő életerőn és a gyötrő kiszolgáltatottságon.
Sok ember már csak akkor tudatosítja magában, illetve akkor szembesül szenvedéseivel, amikor azokat nem tudja sehogyan sem kikerülni, amikor nem tud kitérni előlük, mert betegség, veszteség vagy valamilyen baj formájában markánsan megmutatkoznak. Pedig mindig apróságokból tevődik össze a „baj”, a „probléma”, a „kudarc” vagy a diszharmónia bármilyen megnyilvánulási formája.
Mi áll ezek hátterében? Az önismeret hiánya.
Magyarul, ha valaki szenved a sorsútján való haladása során – ez nem egyenesen arányos a problémák mennyiségével, mivel van, akit a problémák doppingolnak és motiválnak –, akkor valamit nem ismert fel magában, illetve valamit nem a valóságnak megfelelően lát. Tehát lehet, hogy abban a tévhitben él, hogy neki igaza van – kvázi ő jól tudja, jól látja a dolgokat –, ámde akkor is szenved és kínlódik.
A harmonikus életszemlélet egyik ismérve, hogy nem szenvedünk. Ha pedig szenvedünk, akkor az az életszemlélet nem harmonikus, vagyis nincs összhangban a belső világunk a külsővel, a lenti világunk a fenti világgal, az emberi mivoltunk a határtalan lelki lényünkkel.
Neked mi a véleményed ?