KARMIKUS FELADAT, AMIKOR A HOLDCSOMÓPONT: SKORPIÓ

Ennél a holdcsomónál az embernek meg kell tanulnia elfogadnia az életében rendre bekövetkező gyökeres változásokat. Pedig inkább pihenni szeretne, visszariad attól, hogy korábbi földi terheinek igájára visszaemlékezzen.

Kimerültnek érzi magát a változásokhoz. Éppen ezért állhatatosan ragaszkodik régi magatartásmintáihoz, de ezzel végül is éppen az ellenkezőjét éri el, azt, hogy a saját életét megnehezíti. Zárkózottsága folytán nehezen tanul másoktól, ehelyett inkább minden élettapasztalatra saját maga akar szert tenni. A biztonság iránti igénye olyan nagy, hogy, még ha változtat is valamit életében, az nem lesz igazi, mélyreható változás.

Ezeket a csillagjegyeket lehetetlen megszelídíteni

Erős birtoklási igénye az okozója annak, hogy nemigen tudja élvezni azt, ami nem személyesen az övé. Nehezére is esik elengedni a dolgokat, pedig ezzel az élménnyel folyvást szembe kell néznie. Ezért nem okoz számára tartós megnyugvást a birtoklás maga sem, mert minél többet gyűjt össze, annál mélyebbre esik saját csapdájába. Ami előzőleg az anyag birtokbavétele miatt volt szükséges, most öncélú többletterheléssé válik és az évek teltévei terheinek járma egyre nehezül.

Erősnek akarja érezni magát, így átmenetileg elmenekül az őt korábban kínzó és nyomasztó csődtömeg emléknyomai elől. Még odáig is elmegy, hogy olyan foglalkozást keres magának, ahol tekintélytiszteletnek örvendhet.

Csaknem biztos, hogy kapcsolatba kerül a karhatalom valamilyen formájával. Idővel azonban ki kell törölnie magából minden régi magatartásmintát azzal, hogy minden hidat feléget maga mögött. A tapasztalatok megtanítják rá, hogy a kötöttségektől teljesen megszabadítsa magát, hogy a jövőben ne legyen a múltjához láncolva.

Mihelyt le tudja rázni béklyóit, elkezdődik ugrásszerű kibontakozása. Hogy ezt megléphesse, először szabadságvágyát át kell alakítania úgy; hogy az független lehessen megrögzött cselekvésmódjaitól. Ennek az átalakulásnak a végrehajtása – azaz a karmája – rendkívül fájdalmas, mert mindent elveszthet, ami a szívéhez nőtt.

Csütörtöki Horoszkóp - Ne féljen kísérletezni kicsit a színekkel, ha...

Ebben az elszakadási folyamatban az ember egészen énjéig, mindent le¬foszt magáról, akár az aszkézisig. Ebből a szimbolikus halálból, amellyel mindenről lemond, ami valaha is az övé volt, indul ki új életébe.

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: