Kos

Ha a Kos archetípussal erőteljesen kapcsolódó emberrel hozott össze minket az élet, akkor elmondhatjuk magunkról, hogy életünk nem nélkülözi a szenvedélyt. Kapcsolatunk olyan vibráló, s impulzív, hogy maximálisan megélhetjük benne a vad és ösztönös erőket. A Kos egyéniség talán éppen azért olyan vonzó, mert kapcsolatban áll a nyers, s ösztönös szexualitással, minden körítés, és intellektuális maszlag nélkül. Ő az, aki nem sokat finomkodik, hanem gyorsan és lényegre törően tudatja velünk, hogy mit is szeretne tőlünk. Amilyen vonzó, olyan taszító is lehet ez, s leginkább az érzékeny lelkűek számára, hiszen nem mindenki szereti azt, amikor ajtóstul ront partnere a házba. Ám, azok, akik a bonyodalommentes, őszinte és gyors végkifejletet szeretik, biztos, hogy jó helyen keresgélnek a Kos embereknél.Az érzelmi vetületeket vizsgálva a Kos a kapcsolataiban nagyon őszinte, s úgy tűnhet, hogy néha szinte keresi a harcot, s a súrlódást. Tehát neki egy-egy „jóízű” veszekedés még nem a világ vége, sőt, energiát merít belőle, megéli a győzelmet, kiteljesedik benne. Ilyenkor megmutatja számunkra erejét, s impulzivitását. Ez akár ijesztő is lehet, de ha tudatában vagyunk annak, hogy ez csak egyfajta „kakaskodás”, akkor már valószínűleg jobban kezeljük a helyzetet. Meg tudjuk neki adni azt, amit szeretne, s vélhetően azt is tudjuk, hogy hol van a határ. Furcsa módon azt tapasztaljuk, hogy a viták és a veszekedések párunk libidóját nemhogy csökkentenék, hanem még növelik is.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2019-07-15)

A mai nap, az élet több terültén is nagy szüksége lehet önre a környezetében élõknek, így garantáltan nem fog majd unatkozni, kedves Kos. Ha sikerül kitartania, s mindenhol derekasan helytállnia, akkor nem marad majd el a méltó elismerés és jutalom sem!

Kedves Kos szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Kérem

Ingyenes és az is marad!

+ 5 pont

Tehát könnyen előfordulhat, hogy Kos párunknak sokkal jobban esik egy szeretkezés, akkor, ha előtte jól kiveszekedte magát. Akkor kezeljük jól ezt a helyzetet, ha megadjuk neki, amit szeretne, ám tudatjuk vele, hogy a harci kedvnek is vannak határai. Az ágyban lehetnek furcsa momentumok, s itt arra gondolok, hogy előfordulhat, hogy itt is szeretne „legyőzni”, leteperni minket. Ha ezt játékos és elfogadott formában teszi, akkor nincs baj, ám ha átmegy a gyakorlat egyfajta bántalmazásba, akkor tudassuk vele, hogy ez már egyáltalán nincs ínyünkre. Gond lehet még, férfi Kos párunkkal, hogy túl „gyors” számunkra, vagyis nem hagy időt arra, hogy mi is megéljük a szexuális örömöt. Ez abból adódik, hogy Ő mindent nagyon gyorsan és hevesen tesz, tehát miért lenne ez alól kivétel a szexualitás. Mindkét nemnél erőteljesen kidomborodik a hódítás igénye, hiszen itt is megélhető a győzelem. Ez persze azt is magában hordja, hogy esetleg addig leszünk érdekesek, amíg megkapott minket. Valóban vannak ilyen esetek, de azért közel sem minden Kos ember viselkedik így. Ha tudunk valami újat mutatni neki nap, mint nap, akkor újra és újra felkelthetjük az érdeklődését. Gondot jelenthet, hogy partnerünk nehezen érti meg, hogy nekünk nincs kedvünk vele tölteni az éjszakát, egyszerűen nem vagyunk lelkileg ráhangolódva. Ez a hozzáállás azért idegen tőle, mert Ő elsősorban a testével vesz részt a szexuális aktusban. Így nem érti, hogy mire ez a nagy cécó a lelki ráhangolódással? Sajnos ebben az esetben azért előfordulhat a „kitekintgetés” az állandó kapcsolatból, hiszen itt az ego a győztes állapot megélésében akar újabb és újabb megerősítéseket. S mi lehetne nagyobb győzelem, mint az, ha minden héten új szeretőt hódítok meg magamnak. Ha párunk konszolidáltabb megoldást választ ennek az analógiának a megélésére, akkor előfordulhat, hogy túl sok időt tölt az edzőteremben, vagy esetleg más sportot űz, de szinte mániákusan. Különböző versenyeken is elindulhat, s ilyenkor a legjobb, ha támogatjuk ebben a szenvedélyében. Végül is, ha ezt teszi, s nem külső kapcsolatokat keresgél, akkor sokkal jobban járunk.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2019-07-15)

A mai nap, az élet több terültén is nagy szüksége lehet önre a környezetében élõknek, így garantáltan nem fog majd unatkozni, kedves Kos. Ha sikerül kitartania, s mindenhol derekasan helytállnia, akkor nem marad majd el a méltó elismerés és jutalom sem!

Kedves Kos szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Kérem

Ingyenes és az is marad!

+ 5 pont

Ennek a 4 csillagjegynek a legerősebbek a megérzései

Ennek a 4 csillagjegynek a legerősebbek a megérzései

Az intuíció csodás dolog. Még akkor is, ha minden racionális körülmény valami mellett vagy ellen szól, elképzelhető, hogy a kicsi belső hang mást súg: könnyen lehet, hogy olyasmit tud a megérzésed, amit senki más nem. Az alábbi 4 csillagjegy szülötteinek

Cikkajánló Tovább olvasom

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: