Bika

Ha a Bika csillagjegy jellemzőivel erőteljesen megáldott szeretővel hoz össze minket az élet, akkor meg kell értenünk néhány dolgot ahhoz, hogy megértsük Őt. Tudnunk kell, hogy élete középpontjában a birtokolás áll, vagyis számíthatunk arra, hogy ránk is úgy tekint majd előbb, vagy utóbb, mint a saját, kizárólagos tulajdonára. Rendkívüli módon ragaszkodik majd hozzánk, ám meglehet, hogy időről, időre kóros féltékenységi jelenteket produkál majd. Ebből következik, hogy ez a kapcsolat, nem az a szerelem, amelyben hosszabb időre, külföldre távozhatnánk, vagy pedig külön, háztartásban élhetnénk. A távkapcsolat nem a Bika világa, hiszen ebben az esetben megfordul a fejében, hogy az Ő kedvesére, - kizárólagos tulajdonára – valaki ráteheti a kezét. A szexualitás területén minden bizonnyal nagyon jól járunk vele, hiszen semmi sem áll hozzá közelebb, mint az, hogy valakivel – akiben megbízik – együtt élvezze az érzéki örömöket. Tehát a kapcsolat, azon túl, hogy szexuális értelemben megalapozott, magában hordja minden érzéki élvezet – úgy, mint a finom ételek, jó italok élvezete, nívós szabadidős tevékenységek – közös élvezetét. Vigyáznunk kell Bika partnerünk lelkére, hiszen pont azért kötődik az anyagi javakhoz annyira, mert biztonságát kívül leli meg. Tehát a saját önértékelése sokszor hiányos, nincs rendben. Ebből adódik, hogy még csak viccből se tegyünk rá megjegyzéseket, külsejével kapcsolatban, netán az ágybéli teljesítményét célozva meg. Lehet, hogy humornak szánjuk, azonban Ő nem annak fogja értékelni.

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2019-11-14)

Ezen a szép napon egy belsõ hangra lesz figyelmes, mely arra késztetheti, hogy töltsön most több idõt egy olyas valakivel, aki nagyon fontos, meghatározó szerepet tölt be az életében. Lehet õ a szerelme, egy jó barát vagy épp egy családtag. Szüksége is van erre, hisz jót fog tenni a kikapcsolódás. Hogy ez a belsõ hang miért is szólalt meg, azt sajnos nem tudni. Lehet, hogy tanácsra, megértésre vagy épp egy jó társalgásra van szüksége, hogy rendezni tudja magában, illetve életében a dolgait. Minden mindenesetre a legjobb embert fogja megtalálni, akikre mindig, minden körülmények között számíthat.

Kedves Bika szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Kérem

Ingyenes és az is marad!

+ 5 pont

Tehát az egyik legnagyobb konfliktusforrás, ha személyét, teljesítményét, külsejét kritizáljuk meg. A másik nagy probléma, ha nagyobb változtatásra óhajtjuk rábírni. Egy költözés, lakásváltoztatás, felújítás kiboríthatja. Hagyjunk neki időt ezeknek a döntéseknek a meghozatalához, hiszen sokkal jobb, ha saját akaratából változtat. Így majd nem rajtunk veri el a port, ha akadályok mutatkoznak tervei kivitelezésében. A Bika viszonya a pénzhez nagyon kényes és fontos tényező. Tehát, ha túl sokat költünk, akkor számítsunk arra, hogy ez életünkben feszültségek forrása lesz. Próbáljunk meg igazodni az Ő életformájához, persze csak annyira, hogy azért mi is boldogok legyünk a sajátunkkal. Saját külsőnkre ügyelnünk kell ebben a kapcsolatban, hiszen – mint már mondtam, - a Bika saját, személyes tulajdonának él meg minket. Mint ilyennek, nívós külsővel kell rendelkeznünk, amelyre büszke lehet, s úgy érezheti, hogy több attól, hogy minket „birtokolhat”.

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2019-11-14)

Ezen a szép napon egy belsõ hangra lesz figyelmes, mely arra késztetheti, hogy töltsön most több idõt egy olyas valakivel, aki nagyon fontos, meghatározó szerepet tölt be az életében. Lehet õ a szerelme, egy jó barát vagy épp egy családtag. Szüksége is van erre, hisz jót fog tenni a kikapcsolódás. Hogy ez a belsõ hang miért is szólalt meg, azt sajnos nem tudni. Lehet, hogy tanácsra, megértésre vagy épp egy jó társalgásra van szüksége, hogy rendezni tudja magában, illetve életében a dolgait. Minden mindenesetre a legjobb embert fogja megtalálni, akikre mindig, minden körülmények között számíthat.

Kedves Bika szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Kérem

Ingyenes és az is marad!

+ 5 pont

Ezeknél a csillagjegyeknél sosem tudhatod, mi lesz a következő lépés

Ezeknél a csillagjegyeknél sosem tudhatod, mi lesz a következő lépés

Ezeknél a csillagjegyeknél sosem tudhatod, hogyan reagálnak, mi lesz a következő lépésük. Ők a legkiszámíthatatlanabbak, nem könnyű megfejteni a viselkedésüket. Talán nem is lehetséges. Vajon te is köztük vagy?

Cikkajánló Tovább olvasom

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: