Ezek a csillagjegyek különösen önző és maguknak való típusok, ezért légy körültekintő és óvatos velük. A horoszkóp azt is felfedi, vajon miben és hogyan mutatkozik meg náluk ez a negatív tulajdonság. Te is köztük vagy? Magadra ismersz a jellemzésekben?

A Kos mindent magának akar

A Kos folyamatosan versenyez mindenkivel. Kimerítő már első hallásra is, ugye? De nem neki. Amikor a szeme előtt lebeg az első díj, a győztes jutalma, mindent megtesz, hogy ő legyen a befutó. Képtelen veszíteni. Ha ehhez az kell, feláldozza a legjobb barátját vagy bárkit, aki addig közel állt a lelkéhez. Csak a győzelemre képes koncentrálni, magának akar mindent, semmi más nem számít. Persze pontosan tudja, mit tesz, hiszen az önzőségével is tisztában van. Előfordul az is, hogy be nem ismerné, mennyire magának való, ilyenkor azzal védekezik, ő csupán elszánt és céltudatos, amikor pedig úgy hozza a sors, az igazáért száll harcba. Ugyanakkor akad példa arra is, hogy nagylelkűen tesz a köz és a többiek érdekében. Hogy önző csillagjegy? Kétségtelen.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-09)

Ma hajlamos lehet, minden szinten, csapatban gondolkodni. Jó kedve szinte kívánja, hogy szervezzen valamilyen közösségi programot, vagy megmérettetést, amin mindenki biztosan, nagyon jól érezhetné magát. Valósítsa meg ötletét, kedves Kos!

Kedves Kos szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Napi Szerelmi Horoszkópok - 2020-02-19 - A mai napon, egy szívének kedves valaki igencsak vonzódhat ön iránt, amit...

Az Oroszlán kiköveteli a figyelmet

Az Oroszlán köztudottan imádja a figyelmet. Ha a reflektorfény esetleg valaki másra vetül, pillanatok alatt ellopja a show-t és magára irányítja. Ahelyett, hogy figyelmesen hallgatná mások előadását, a pillanatra koncentrál, amikor átveheti a beszélgetés fonalát. Nála az a teljes összeomlás, amikor helyette valaki más ragyog és csillog a társaságban. Elő nem fordulhat, és valójában nem is gyakori eset, hogy ő a háttérben marad. Mert képtelen észrevétlen maradni. Meggyőződése, hogy minden róla szól, minden neki jár, hiszen ő a királynő, a király, a történetek főhőse. Az önbizalma, az egója óriási, tudja, mit és hogyan akar, hogyan érvényesítse az akaratát, a célját. Ugyanakkor ha az önbecslése a helyén van, pontosan érzi, hol húzódik a rivaldafény határa, ilyenkor inkább a lelkűség jellemzi, mint az önző, magának való viselkedés.

Kedves Oroszlán olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-09)

Ma szembesülhet néhány olyan igazsággal, melyek, bár örül, hogy felszínre kerültek, mégis fájdalmat okozhatnak önnek. Ne kövesse el a hibát, hogy hibáztatással, vagy arroganciával jutalmazza a kivételes õszinteséget, hiszen ez nem a vég, hanem éppen ellenkezõleg. Egy tiszta lap, egy új kezdet hírnöke lehet!

Kedves Oroszlán szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: