Ahogyan az élet minden területén, úgy a párkapcsolatban is mindenki kissé más - így például másként fejezi ki az érzelmeit, némileg mások az elvárásai, másként kommunikál... Ha nem figyelünk oda eléggé ezekre a különbözőségekre, és csak saját habitusunknak megfelelően igyekszünk kifejezni legbensőbb érzelmeinket párunknak, vagy ellenkezőleg, nem vagyunk hajlandóak észrevenni, amint ő a maga személyiségének megfelelően kommunikálja azokat felénk, elégedetlenek lehetünk egy egyébként jó kapcsolattal is.
Érdemes tehát minél inkább szemügyre venni az egyedi vonásokat, amihez az alábbi, csillagjegyek szerinti összesítés is hasznos segítséget nyújthat.

Bak

A Bak elsősorban a párkapcsolat elején lehet kissé "nehéz eset", mivel egy lendületesebb jellemű férfi vagy nő számára idegőrlően, az őrületbe kergetően lassú lehet az a tempó, amit diktál. A sokadik találkozás után is bizonytalan lehet, ami nem annak a jele, hogy ne érezne vonzalmat, esetleg ne volna fülig szerelmes, csupán a természete ilyen.Ha számon kérik érte, talán még lassabb tempóra vált, vagy még árnyaltabban és csendesebben, még kevesebb feltűnéssel igyekszik kiszemeltje tudtára adni érzelmeit. Amint viszont elszánta magát a komolyabb kapcsolatra, eredetisége, nagylelkűsége és őszintesége nagyszerű társsá teszi őt, és a kezdeti nehézségek helyébe egy kiegyensúlyozott, építő és hosszú távon is élhető párkapcsolat kerül.

Kedves Bak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-09)

Ma kissé kimerültebb, fáradékonyabb lehet a szokásosnál, sõt, még az is elõfordulhat, hogy levertsége egy kibontakozóban lévõ betegség elõszobájának látszik. Igyekezzen megához venni némi gyümölcs formájában, minél több vitamint, biztos, ami biztos, s mihamarább kideríteni, mi lehet a szokatlan gyengeség mögött.

Kedves Bak szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Vízöntő

A Vízöntő igazán vonzónak találja, ha intellektuálisan felkelti a figyelmét valaki, így például ezen jegy szülöttei rajonganak az elmélkedő, eredeti és intuitív férfiak vagy nők iránt. Élvezik a hosszú, tartalmas beszélgetéseket, és előszeretettel tervezgetik a jövőt. Nagyon nagy szükségük van arra, hogy párjuk őszinte legyen velük, és nyíltan feltárja előttük lényét, cserébe viszont a Vízöntő csillagjegy szülötte is megbízható, őszinte és elkötelezett. Ugyancsak sokat jelent neki, ha párja figyelmesen meghallgatja őt, és cserébe valósággal lelkesedik, mikor társa beavatja őt okfejtéseibe, érzéseibe. Összességében egy aktív, változatos és motiváló légkört hajlamos teremteni, amely inspirálóan hat mindkettejükre - így aztán a kapcsolat az évek múlásával is bőven ad mindkettejük számára valamit.

Kedves Vízöntő olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-09)

Ha úgy érzi, ma minden a fejére kezd nõni, lépjen ki az ördögi körbõl, kedves Vízöntõ, s egyszerûen menjen haza relaxálni, pihenni egyet. Azzal, hogy csak megerõlteti magát, sem önmagának, sem másnak nem tesz jót, ha azonban a vergõdés helyett, bölcsen a kikapcsolódást választja, elõbb lehet újra termékeny, mint azt gondolná, s így sokkal, de sokkal messzebbre juthat, mintha végighajtotta volna a napot.

Kedves Vízöntő szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Halak

A Halak a párkapcsolatban odaadó és romantikus, szereti, ha gondoskodhat párjáról, és szívesen fejezi ki nagylelkűségét is a kisebb-nagyobb ajándékokkal. Kedves jelleme miatt, és mert hagyja kibontakozni a párját, igazán nem nehéz mellette egy tartalmas és viszonylag békés, stabil kapcsolatot fenntartani.A Halak főként akkor lehet hajlamos bizonytalanná válni, ha nem viszonozzák a mély érzelmeit, vagy ha nem kap elég pozitív visszajelzést, elismerést. Ilyenkor viszont igazán kellemetlenül is viselkedhet, és szinte már-már uralkodóvá válhat, de kis odafigyeléssel ezt is kiküszöbölheti.

Kedves Halak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-09)

Érdemes odafigyelnie most minden apróságra, ami ön körül történik, kedves Halak, ugyanis, könnyen lehet, hogy egy titkos üzenet van elrejtve a sorok között, ami, ha szemfüles, segíthet megtalálni a szivárvány lábánál lévõ kincset!

Kedves Halak szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Kos

A Kos szeret csábítani, rajong a romantikáért, de némi játékosságot is szeret a kapcsolatba csempészni. Egészen egyszerűen azt élvezi, ha átadhatja magát a szenvedélyének, újabb és újabb kalandokba és élményekbe vetheti magát. A kapcsolatába számtalan örömforrást és izgalmat képes hozni, valamint elkötelezett is, ezért gyakran példaszerűen hűséges a társához.Nehezen viseli azonban az unalmat, a szürkeséget és monotonitást, valamint olykor elsiklik a figyelme afelett, hogy mit is szeretne párja. Éppen ezért igyekeznie kell az izgalmak megőrzésére, de egyben arra is, hogy akár tudatosan lajstromba vegye, milyen igényei vannak társának.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-09)

Ma hajlamos lehet, minden szinten, csapatban gondolkodni. Jó kedve szinte kívánja, hogy szervezzen valamilyen közösségi programot, vagy megmérettetést, amin mindenki biztosan, nagyon jól érezhetné magát. Valósítsa meg ötletét, kedves Kos!

Kedves Kos szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: