A szerelem bárhol leselkedhet ránk és túláradó boldogsággal töltheti be a szívünket, akkor is, amikor a legkevésbé számítanánk rá. A legizgalmasabb az egészben, hogy a szerelem nem döntés kérdése, egyszerűen megtörténik.
Bármit is tegyünk, sürgetni, kierőszakolni nem lehet, a legjobb, ha türelmesen hagyjuk, hogy megérkezzen. Semmi nem történik meg addig, amíg a feltételek a legkedvezőbbek nem lesznek a nagy találkozáshoz.
Egyes párok a kezdettől fogva érzik, hogy egymásnak vannak rendelve, míg mások legbelül tudják, hogy valami hiányzik, nem alkotnak egészet együtt. A kompatibilitás mellett van egy tényező, ami előre elrendeli a nagy találkozást, ez pedig a zodiákus.
Az év végére 2 csillagjegy biztosan szerelembe esik
Ez a pillanat már jó előre el volt rendelve és pontosan akkor fog bekövetkezni, amikor annak úgy kell lennie. Egyet biztosra vehetünk, hogy még ebben az évben megtörténik.
A párokra váratlanul zuhan rá a szerelem leple. Soha nem találkoztak még és úgy fogják érezni, mintha valóságos csoda részesei lennének. Első pillantásra egymásba habarodnak és tudni fogják, hogy egymásnak lettek teremtve.
Kíváncsi vagy, hogy kik azok?
Az egyik jegy a Mérleg.
Az álmodozó, harmóniára törekvő, csupaszív Mérleg először fogja tisztán hallani szíve hangját és el lesz bűvölve attól, amit megtapasztal. A szerelem szárnyaira kapja.

Kedves Mérleg olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-04)
Nem lesz ma nehéz meglelnie a megoldást, kedves Mérleg, köszönhetõen kíváncsi természetének és kiváló ösztöneinek. A szalmaszál, amiben mégis megbotolhat, azok mélyrõl elõtörõ érzelmei, melyek teljesen megbolondíthatják a nap folyamán. Ha ez megtörténne, gyorsan találjon ki valamit, amivel leplezni tudja kitöréseit, különben, még a végén alaposan belenyúlhat a kulimászba.
Neked mi a véleményed ?