Bika

Nem tudja elképzelni az életet szerelem nélkül. Neki lételeme az, hogy szeressen és szeressék. A kapcsolatában lelkes, vággyal teli, szenvedélyes, olyan társ, aki értékeli a szépet, a jót és a harmóniát. Képes a megbocsátásra, az újrakezdésre. Még akkor is, ha mások semmi esélyt nem adnak már a kapcsolatának. Szenvedélyes természete nem mutatkozik meg azonnal, hosszú időre lesz szükség ahhoz, hogy megnyíljon. Nem siet, szereti kiélvezni az élet minden apró örömét és pillanatát. Tud kérni és tud szeretni, ráadásul adni is képes. A szíve teljesen nyitva áll a társa előtt.A minőségre törekszik, nem a mennyiségre. Keresi a társát, az Igazit, aki mellett leélheti az életét. A hosszútávú kapcsolatok híve és ezért mindent meg is tesz, hiszen tudja, hogy egy kapcsolat életben maradásáért bizony napi szinten meg kell dolgozni. Szentimentális ember, hisz a szeretetben, a kapocsban. A családi boldogság számára az első.

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-09)

Meglehet, hogy ma jócskán megcsúszik az idõvel, ami azt eredményezheti, hogy sehogy sem sikerülhet befejezni, amit eltervezett, legalább is, segítség nélkül biztos nem. Kérje egy olyas valaki támogatását, akivel amúgy is jól szokta érezni magát és kösse össze a kellemest a hasznossal.

Kedves Bika szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

 Halak

 Félénk, érzelmes, mélyen legbelül igazi romantikus gondolkodású csillagjegy. De ezt a 3 tulajdonságát nagyon keményen és jól leplezi. Gyakran elrejti a mélyebb érzéseit mások elől. Nagyon óvatos, ezért nehéz meghódítani, de megéri a fáradtságot. Hiszen amikor a Halak végre biztonságban érzi magát, akkor teljesen átalakul, kinyílik, kivirágzik és az egész lelkét megmutatja a másiknak. De ez számára már igen hosszú folyamat, mert a bizalmát, hűségét, legmélyebb érzelmeit nem adja akárkinek. Hihetetlen szenvedélyessé, érzékivé válik, amikor már stabil a kapcsolata. Csodás szépségérzettel rendelkezik, különleges szemmel látja a világot maga körül. Nagyon érzékeny-szép lelke van, a szeretett ember mellett hegyeket képes megmozgatni. Tiszta és mély, igaz szeretetről és kapcsolatról ábrándozik, álmodozik. Csodálatos partner, ha végre megnyílik neked. Az ágyban odaadó, figyelmes, elképesztően szenvedélyes. A partnerének csak úgy forrni fog a vére tőle. A mindennapokban pedig hűséges és megbízható, aki mellett sosem fogsz unatkozni. Kapcsolatában mindent feláldoz a szerettéért, a családjáért. Ők a legfontosabbak számára.

Kedves Halak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-09)

Érdemes odafigyelnie most minden apróságra, ami ön körül történik, kedves Halak, ugyanis, könnyen lehet, hogy egy titkos üzenet van elrejtve a sorok között, ami, ha szemfüles, segíthet megtalálni a szivárvány lábánál lévõ kincset!

Kedves Halak szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Ez az 5 csillagjegy őszintén és nagyon tud szeretni

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: