Életünket befolyásolja az, hogy mikor születtünk. Ez kihathat a személyiségünkre és a világnézetünkre egyaránt. Míg a szkeptikusok az asztrológia értelmetlenségét hangoztatják, addig számos tudományos számítás áll ennek a hátterében.
Rengeteg tanulmány támasztotta már alá, hogy életünket nagyban befolyásolja az, hogy mikor születtünk. Ez kihathat a személyiségünkre és a világnézetünkre egyaránt. A Nap, a Hold és az egyéb égitestek állása abba is segítségünkre lehetnek, hogy rátaláljunk arra a csillagjegy szülöttjére, akivel a legjobban találnánk a párkapcsolatban:
Vízöntő
Akik a Vízöntő jegyében születtek hatalmas figyelmet és energiát igényelnek, mert hanem könnyen elunják magukat. Rendkívül függetlenek, ezért sem jelent problémát számunkra, ha egyedül kell idejük nagy részét töltsék. Ezen kívül aktívak a humanitárius akciókban, mert szeretnek másokról gondoskodni. Nagyon előrelátó és bölcs emberek, akik kétszer is meggondolják mit tesznek. Ezeknek az embereknek olyas valakire van szükségük, aki képes intellektuálisan is megragadni őket, és fel tudja venni velük a versenyt a mély és nagy beszélgetésekben. Mindezek mellett a Vízöntők elvárják, hogy partnerük teljes mértékig tartsa tiszteletben a függetlenségüket, legyen ötletes, őszinte és kommunikatív partner a mindennapokban.

Kedves Vízöntő olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-04)
Ma egy igen intenzíven megélt nap vár önre, amikor is számos impulzus, jó és rossz külsõ behatás fogja érni, ám ennek ellenére, egészen estig sikerülhet megõriznie kiegyensúlyozottságát, s felülemelkednie a dolgokon, ha egy pillanatig sem feledi, hogy az életben önmagunk az elsõ és azok, akik õszintén szeretnek minket, nem pedig mások! Az ember akkor lehet igazán szabad, ha a saját szabályai és igényei szerint élheti életét. Ez az igazi tudomány!
Akikkel a legjobban talál a szó: Ikrek, Mérleg
Párkapcsolatra a legalkalmasabb: Oroszlán

Kedves Mérleg olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-04)
Nem lesz ma nehéz meglelnie a megoldást, kedves Mérleg, köszönhetõen kíváncsi természetének és kiváló ösztöneinek. A szalmaszál, amiben mégis megbotolhat, azok mélyrõl elõtörõ érzelmei, melyek teljesen megbolondíthatják a nap folyamán. Ha ez megtörténne, gyorsan találjon ki valamit, amivel leplezni tudja kitöréseit, különben, még a végén alaposan belenyúlhat a kulimászba.
Halak
A Halak jegyében születettek messze földről híresek a nagyfokú kreativitásukról és a gyengédségükről. Rendkívül jószívűek és nagyon intuitívak, és az egyedül töltött idejüket is maximálisan ki tudják élvezni. Az introvertált természetük ellenére nagyon szeretnek új emberekkel megismerkedni, és kitűnő barátok lehetnek. A túlzott empatikusságuk és érzelmességüknek köszönhetően anélkül adnak másoknak, hogy bármit is elvárnának cserébe. A párkapcsolat terén mély és biztos érzelmi kötelékre vágynak, és bármit megtesznek annak érdekében, hogy a partnerüket boldognak lássák. Rendkívül hűségesek és törődőek, de ezt el is várják a társuktól is.

Kedves Halak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-04)
Ma igencsak meghitt, szeretetteljes, melegséggel teli napnak nézhet elébe, kedves Halak, amikor minden körülmény kedvezhet egy igazán kellemesen eltöltött családi programnak, vagy vacsorának. Már reggel egyeztessen is családjával, mit csinálnának ma legszívesebben. Élvezzék együtt e mesés nap minden pillanatát!
Akikkel a legjobban talál a szó: Rák, Skorpió
Párkapcsolatra a legalkalmasabb: Szűz

Kedves Skorpió olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-04)
Ha valami jó, utópikus érzése támad, ha valami rossz, akkor úgy érzi, vége a világnak. Ma nem lesz aurea mediocritas, azaz arany középút. Ez a nap az érzelmi szélsõségeké. Ez azonban nem jelent feltétlenül rosszat, vagy bajt, ha az érzelmei által felszabaduló, hatalmas energiákat meg tanulja úgy irányítani és használni, hogy az elõnyére váljék! Miért is ne?
Kos
A Kosok sosem rettennek vissza az élet feladataitól. Ösztönből cselekednek és csak később gondolkoznak. Nagyon határozott, magabiztos és szenvedélyes személyiségek, akik bátran vágnak bele bármilyen szituációba. Sosem hezitálnak hosszabb ideig valami, hanem egyből meghozzák döntéseiket. A Kosoknak szükségük van a spontaneitásra és az izgalmakra, és egy olyan társra, aki nem szintén ilyen hévvel tudja élni az életet.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-04)
A mai napon kényelmetlenül érezheti magát egy szituációban, amit talán az idézhetett elõ, hogy valaki, kissé túl határozottnak és ez által meglehetõsen arrogánsnak érezte fellépését. Lehet, hogy valamelyest igaza van. Talán jót tenne, ha kicsit igyekezne az önben mostanában halmozódott feszültségek ellenére is, néha finomabban bánni az ön körül lévõkkel, mert lehet, hogy önnek természetes a határozottság, ám, sokan, akik érzékenyebbek, azok nagyon megbántódhatnak az ilyesfajta impulzusok által.
Akikkel a legjobban talál a szó: Oroszlán, Nyilas
Párkapcsolatra a legalkalmasabb: Mérleg

Kedves Nyilas olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-04)
Próbáljon meg kicsit eltávolodni a problémáktól, ahelyett, hogy nagyon beléjük élné magát, kedves Nyilas. Ha nehéz is, hiszen ön egy rendkívüli szívember, mégis, ma igyekezzen kicsit félretenni érzelmeit és objektíven, reálisan szemlélni a dolgokat, és csakis eszére hagyatkozva, reálisan döntéseket hozni. A kulcs a kezében, csak bele kell dugnia a kulcslyukba és ki kell nyitnia az ajtót!
Bika
A Bikák nagyon gyakorlatiasak és megbízhatóak, addig nem tágítanak, amíg a rájuk bízott feladatot nem teljesítették kellőképpen. Szeretteiket néha túlzottan féltik és hajlamosak az emberek birtoklására is. A Bikák rendkívül szenvedélyesek s érzékiek, ha párkapcsolatról van szó. Olyan partnerre van szüksége, aki teljesen megbízható és szavahihető, és elég türelemmel rendelkezik. A Bikák elég szűkszavúak, de ennek ellenére hatalmas szívük van, akik bármikor képesek kiállni valaki mellett.

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-04)
A mai napon a kapcsolatteremtésen lehet a hangsúly, ugyanakkor meglehetõsen érzékenyek is lehetnek a Bika jegy szülöttei különféle szociális jellegû kérdésekkel kapcsolatban. Mielõtt nagyon megviselnék önt a szomorúan tapasztaltak, két dolgot ne feledjen: sohasem késõ segíteni és változtatni! Ha más nem, hát tegye meg ön a kezdõ lépést a helyes irányba!
Akikkel a legjobban talál a szó: Szűz, Bak
Párkapcsolatra a legalkalmasabb: Skorpió

Kedves Bak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-04)
A mai egy fantasztikus napnak ígérkezik az ön számára, kedves Bak, amikor is sikerül átvágnia a Gordiuszi csomót és eljutnia a dolgok lényegi igazságához. Mások persze szokás szerint, megpróbálhatják elfedni a tényeket, de ez most nem fog nekik sikerülni, így igazán tündökölhet! Hosszú ideje tartó gyomorgörcs oldhat most ki önben. Talán nincs is ennél jobb érzés!
Neked mi a véleményed ?