Rák
Lehet, hogy társaságban könnyen feloldódik és sokan szeretik, de az elköteleződéssel járó állandó döntések olyan szinten emésztik fel a Rákot, hogy inkább minden erejével menekül előle. A romantikus kapcsolatai egészen odáig kiegyensúlyozottak, amíg nem kerül szóba az esküvő. Onnantól menekülőre fogja, és mindent megtesz, hogy a másik is kevésé lelkesen álljon hozzá az „örökké együtt” formációhoz.
Kedves Rák olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-18)
A mai nap folyamán, semmiképpen se hagyatkozzon kizárólag az ösztöneire, hanem minden döntését, legalább annyira helyezze logikai alapokra, mint érzelmiekre, mert most csakis akkor arathat gyõzelmet, ha e kettõ, tökéletes harmóniában van!
Szűz
Szeret csendben jelen lenni a másik életében, viszont nem bírja a címkéket, a felelősségvállalástól pedig kifejezetten retteg. Számára a házasság és a családalapítás is a sor végén áll, és úgy általánosságban véve sokkal boldogabb, ha nem kell azon törnie magát, hogy a klasszikus értékrend (ház-család-autó-nyaralás) felépítésén fáradozzon.
Kedves Szűz olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-18)
Akárhogy is, kedves Szûz, de semmiképpen se hagyja másoknak, hogy beleszóljanak életébe, különösen üzleti, vagy pénzügyi ügyleteibe. Ön eddig is remekül megállt a saját lábán, sõt, gyakran irányító, vagy kulcsszerepben is remekelt, higgye el, ezúttal is joggal bízhat önmagában, s épp ezért nincs szüksége mások tanácsaira!
Neked mi a véleményed ?