Ezek a csillagjegyek inkább beleragadnak a mérgező párkapcsolatba, mintsem olyan szerelem után néznének, amit igazán megérdemelnek. Hajlamosak sokkal kevesebbet várni a társuktól, mint amennyi igazán járna nekik. Vajon te is köztük vagy? A horoszkópból kiderülnek a részletek.

Egy párkapcsolat sokféle okból lehet boldogtalan. Például ha egyszerűen nem kompatibilis a két fél, vagy ha rosszul kommunikálnak. Néha azonban az egyik fél sokkal többet vesz ki egy kapcsolatból, mint amennyit beletesz, érzelmi vagy fizikai bántalmazásig fajul a dolog, ilyenkor mérgező kapcsolatokról beszélünk. Míg egy boldogtalan párkapcsolatot lehetséges megjavítani, egy mérgezőt általában nem, és aki már volt ilyen helyzetben, az azt is tudja, hogy milyen nehéz belőle kilépni.

Tavaszi szerelmi fellángolások: mit ígérnek idén a csillagok?

A következő három csillagjegynek általában még nehezebben szokott sikerülni, mert jobban kötődnek a társukhoz, mint a többiek.

Bika

A Bika a zodiákus legmegbízhatóbb, leghűségesebb jegye, és ezért szülöttei a lehető legromantikusabb partnerek is. Néha azonban a Bika egy kicsit túl hűséges is tud lenni, azaz még akkor is kitart a párja mellett, amikor az már régen nem érdemli meg a Bika odaadását. Mivel nem szereti a változást, inkább benne marad egy számára fájdalmas kapcsolatban, mint hogy fejest ugorjon az ismeretlenbe.

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-09)

Meglehet, hogy ma jócskán megcsúszik az idõvel, ami azt eredményezheti, hogy sehogy sem sikerülhet befejezni, amit eltervezett, legalább is, segítség nélkül biztos nem. Kérje egy olyas valaki támogatását, akivel amúgy is jól szokta érezni magát és kösse össze a kellemest a hasznossal.

Kedves Bika szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: