Míg vannak emberek, akik kifejezetten jól érzik magukat akkor is, ha az egyedülállók táborát erősítik, addig akadnak olyanok, akiket rettentően megvisel a magány. Természetesen nem csak a csillagjegyed dönti el, hogy érzel ezzel kapcsolatosan, de ha magadra ismersz a felsorolásban, akkor az átlagosnál is nehezebben éled meg a szingliséget.
Rák
A sort nem is kezdhetnénk másokkal, mint a rákokkal. Ők azok, akik annyira családcentrikusak és párkapcsolat függők, hogy egyszerűen képtelenek egyedül igazán boldogan élni.
Kedves Rák olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-08)
Igyekezzen ma úgy szervezni a napját, kedves Rák, hogy csak annyi feladatot vállaljon magára, amennyivel még biztosan és kényelmesen elbír. Nem muszáj mindig csak hajtani, kell néha egy kis pihenés is. A szorgalom és az idõ akkor is meg fogja hozni a gyümölcsét, ha nem dolgozza magát állandóan hullafáradtra.
Utálják, ha nincs senkijük, ezért hajlamosak akár a végletekig húzni, halasztani a szakítást, és inkább az első lehetőségnél beleugranak egy új kapcsolatba. A rákokra jellemző lehet, hogy szinte egész életükben nem élnek egyedül: vagy azért, mert annyira hamar megtalálják az igazit, vagy azért, mert tényleg egyik kapcsolatból a másikba lépnek.
Rákként te is kisgyermekkorod óta tudod, hogy szeretnél majd családot, gyerekeket, boldog házasságot, neked az egyik legnagyobb életcélod a magánéleted kiteljesítése, ezért az átlagosnál sokkal nehezebben viseled, ha egyedül kell lenned.
Kedves Rák olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-08)
Igyekezzen ma úgy szervezni a napját, kedves Rák, hogy csak annyi feladatot vállaljon magára, amennyivel még biztosan és kényelmesen elbír. Nem muszáj mindig csak hajtani, kell néha egy kis pihenés is. A szorgalom és az idõ akkor is meg fogja hozni a gyümölcsét, ha nem dolgozza magát állandóan hullafáradtra.
Bika
A bikák sem arról híresek, hogy olyan őrült boldogak lennének egyedül, bár ők egy fokkal jobban viselik a szingliséget, mint a rákok.
Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-08)
A mai igen kiegyensúlyozott nap lehet az életében, kedves Bika, amikor is, minden úgy meg majd, ahogy azt elképzelte, s nem lehet nagyobb fennakadásra, vagy problémára számítani. Használja ki a jó szelet, s mindenképpen foglalkozzon valami olyasmivel, amit nem csak muszájból, hanem élvezetbõl (is) szívesen csinál, amennyiben teheti!
A bikáknak egy jó kapcsolat maga a nagybetűs szerelem: maximális őszinteséggel, hűséggel és azonos hullámhosszal.
Azért is olyan nehéz, ha időnként egyedül maradnak, mert egész életükben a tökéletes partnert keresik, és szingliként a magány mellett állandóan azzal szembesülnek, hogy a tökéletes szerelem nem is létezik – ettől nagyon el tudnak keseredni.
A stabilitást, a biztonságot szeretik, és nem jellemző rájuk, hogy iszonyú gyorsan lépdelnének előre az életükben, a sürgetést pedig ki nem állhatják, ezért amikor jelezni kezd a biológiai óra, és éppen nincs senkijük, hajlamosak nagyon bepánikolni.
Neked mi a véleményed ?