Akármennyire is őszinte az ember, még vele is előfordulhat, hogy olykor-olykor füllent, nem mondja meg a teljes igazságot vagy akár hazudik. Nem feltétlenül rossz szándékból, hanem azért, hogy ne bántson meg vele mást. Veled kapcsolatban mi az igazság? Mivel kapcsolatban hazudsz a legtöbbet?
Kos
Kosként természetesen egy erős, határozott, rettenthetetlen egyéniség vagy. Épp ezért kell néha hazudnod, hogy fenntartsd a látszatot. Hogy akkor is erősnek mutatkozz, amikor majd összeesel, mikor félsz, aggódsz, kétségbe vagy esve. Soha nem mondanád meg, hogy nehéz helyzetben vagy, hogy gondjaid vannak. Azt hiszed, ha megmondod az igazat, akkor kevesebb leszel az emberek szemében, de ez nem így van.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-09)
A mai nap a nagy tettekrõl fog szólni, kedves Kos! A csillagok állása most igen intenzív energiákat mutat önben, melyek segítségével bámulatos dolgokra lehet képes, csak akarnia és mernie kell megtenni az elsõ, nagy lépéseket. Ugyanakkor meglehet, hogy ellent kell állnia ehhez a kísértésnek, hogy barátai, családja társaságában töltse idejét, ám ezúttal lehet, hogy egy bizonyos mértékig megérné elszakadnia tõlük, hisz, ha sikerrel ját, késõbb annál többet lehet majd velük.
Bika
Szereted, hogy megdicsérnek a jóságodért, a becsületességedért, a nyugalmadért és tisztességedért, hát még az őszinteségedért. De lássuk be, hogy az igazság az, hogy te is tudsz néha önző lenni, a könnyebb utat választani és olykor olyan dolgokat tenni, amik megkérdőjelezik az előbb leírtakat. Sokszor füllentesz azért is, hogy ne bánts meg másokat és kedves legyél velük. Arról nem is szólva, hogy olykor még te is eltudod veszíteni a nyugalmadat.

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-09)
Ma nagy léptékekkel fog haladni, legyen szó munkáról, vagy szórakozásról, egyaránt. Ha ma sikerül odatennie magát, a változások látványosak lesznek, ha azonban hagyja a maguk útján haladni a dolgokat, akkor a nagy bakik becsúszására is legalább ekkora az esély. Pozitív gondolkodás és cselekvés! Legyen ez a mottója, ami ma biztosan sikerre viszi!
Ikrek
Gyakran nincs kedved találkozni az ismerőseiddel, de még csak ahhoz sincs hangulatod, hogy visszaírj nekik vagy reagálj a hívásaikra. Ezért neked mindig nagyon „sok” munkád van és rendkívül elfoglalt vagy. Sőt, mikor elbújsz valahova, hogy egyedül kávézgass vagy olvasgass, akkor is azért érsz haza később, mert bent tartottak a munkahelyeden. Azt pedig végképp nem vallanád be, hogy esetleg nem tudsz valamit.

Kedves Ikrek olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-09)
Ma nagy kozmikus támogatottságra számíthat, ha dolgainak elvégzésérõl van szó, így a mai nap tökéletes arra, hogy egy fontos projekttel, munkája nehezével, vagy akár egy nagyadag házimunkával töltse idejét. Bármelyikbe is fog, gyorsan halad és sikere lesz! Most még inkább fokozhatja az eredményességet, ha egy listát készít arról, amivel végezni szeretne ma és folyamatosan kihúzogatja, ami már megvan.
Rák
Szinte mindig késel a megbeszélt találkozókról. Természetesen azért, mert „rengeteg” dolgod volt. Mindig van egy kifogás a tarsolyodban akkor is, ha valamivel nem készültél el időben. Igazság szerint csak roppant kényelmes vagy, a saját tempód szerint élsz, emellett néha felelőtlenül az utolsó pillanatra hagyod a dolgokat. Emellett még az is gyakran megesik veled, hogy azért hazudsz valakinek, hogy ne bántsd meg, mert utálnál a „gonosz” képében tetszelegni.

Kedves Rák olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2023-12-09)
A mai nap egyszerûsége és könnyedsége, egész új energiákat kelthet életre önben, melyek hatására valósággal szárnyalni fog, kedves Rák! Ma bármit is tegyen, azzal remekül boldogul majd, csupán csak arra kell koncentrálnia, hogy ne ossza meg figyelmét, azaz, hogy ne keverje a feladatokat, ne akarjon mindennel egyszerre végezni.
Neked mi a véleményed ?