A csillagjegyek általános jellemzéseiben sokszor olyan tulajdonságokat is felfedezhetünk, melyeket mintha nagyító alá tettek volna.

Igaznak, ugyan lehet hogy igazak, azonban mindemellett eltörpülnek azok a lényeges dolgok, melyek valójában bemutatják egy jegy szülöttének személyiségét. Megvizsgáljuk most ebből a szempontból a horoszkópokat, hogy rájöjjünk, mi az, amit elhihetünk és mi az, amit nem!

Kos

Kontra: a fenti állításokat természetesen nem lehet teljes egészében kitörölni a jellemrajzukból, azonban mindez mellé érdemes kihangsúlyozni azt is, hogy a kialakult tulajdonságok kezelésére kellő bölcsességgel is rendelkeznek. Éppúgy képes szelíd galambként, mint megbokrosodott vadállatként viselkedni, mindez szituáció és személyfüggő. Tény, hogy ereje és kitartása magas fokú, így minden élethelyzetben feltalálja magát.Pro: hirtelenek, forró fejűek, könnyen lesznek dühösek, türelmetlenek és tehetetlenek: talán ezek az ok a tulajdonságok, melyekkel leginkább jellemezni szokták a Kos jegy szülötteit. Mindezek mellé természetesen társul, hogy bélyegként homlokukra ragasztják a meggondolatlanság címkéjét is és a kialakult képen már a kalandvágy és a rettenthetetlenség jelzői sem segítenek.

Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-06)

A mai napon, nagy eséllyel, apróbb változások állhatnak be életének bizonyos területein, kedves Kos, melyek váratlanul érhetik. Mindettõl függetlenül, ne zárkózzon el elõlük, sõt, ha teheti, mielõbb tegye magáévá õket, s álljon az élükre!

Kedves Kos szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Napi horoszkóp január 17. péntek – Rák, Halak, Mérleg, Kos, Nyilas, Bak, Vízöntő, Oroszlán, Skorpió

Bika

Kontra: a Bikák képesek értékelni az élet ajándékait, de érzelmeik és lelki világuk éppolyan domináns, mint az anyagi javakhoz való ragaszkodásuk. Alkalmazkodóképességük rugalmasan szövi át kapcsolataikat, ösztönösen érzik az igazságot. Ha megtanulnak bízni az életben és józanul tudnak ítélni, életük többnyire nehézségektől mentes lehet.Pro: a Bikákról kialakult „lassú víz, partot mos” kép nem minden esetben állja meg a helyét. Makacs személyiségjegyeik jóval kisebb mértékben dominálnak, mint amennyire elterjedt róluk. Természetesen szeretik magukat körbevenni a luxussal és vonzza őket az átlag feletti életszínvonal elérése, azonban az koránt sem igaz, hogy ne látnák meg az apróbb örömforrásokat is az életben és mindig nagyobb szeletet szeretnének vágni az élet tortájából.

Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-06)

Meglehet, hogy ma kissé zavarni fogja néhány dolog, melyek mellett nehéz lehet szó nélkül elsiklania, azonban ez most kivételesen bölcs megoldás lenne, ugyanis nagyon könnyen konfrontálódhat most, ha beleavatkozik az aktuális folyamatokba, s akár hosszútávon is befolyásolhatja elõmenetelét, ha most összeakaszkodik valakivel, akivel lehet, hogy nem kéne. Legyen bölcs, kedves Bika!

Kedves Bika szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Ikrek

Kontra: aktív érdeklődők, szeretik az információcserén alapuló társalgásokat. Kettőségükről kialakult vélemény talán annak köszönhető, hogy mindig az érem mindkét oldalát szeretik látni. Nem igaz egyöntetűen rájuk, hogy mindegyik Ikrek szeret a társaság középpontjában lenni, vagy hogy jó meggyőzőképességgel rendelkezik, ezeket a dolgokat sok horoszkóp jelentősen eltúlozza.Pro: a legtöbbet hangoztatott dolog az iker jegyben szülöttekkel kapcsolatban, hogy rendkívül ellentmondásos emberek, akik a jegyhez méltón kettősséget hordoznak magukban. Beszédesek, közlékenyek és jól meg tudják győzni igazukról az embereket. Sokszor felesleges információk halmazát gyűjtik magukba és feleslegesen kérdeznek. Hangulatingadozásra hajlamosak.

Kedves Ikrek olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-06)

A mai napja igen mozgalmasnak és eseménydúsnak ígérkezik, kedves Ikrek, csak gyõzze erõvel! Ha a legtöbbet akarja kihozni most magából, fontos, hogy minél egyenletesebben ossza most el energiáit, hogy biztosan jusson estére is azokból, mert meglehet furcsamód, hogy akkor lesz rá a legnagyobb szükség, hogy toppon legyen!

Kedves Ikrek szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

Rák

Kontra: a rendkívüli érzékenységség és puhányság, amivel leggyakrabban illetik őket, csak részben igaz. Valójában igen kemény páncéllal vonják be magukat és ha kell apró dolgok is felháborítják a jegy szülötteit. Haragjukat le tudják tenni, ám ha mély sérelem éri őket, akkor tartogatják, de csakis addig, míg egyszer ki nem bukik belőlük, márpedig ez be szokott következni. Ilyenkor egy súlytól megszabadulva állnak tovább. Határozottak és ha kell kemények, főleg ha a kellő önbizalommal rendelkeznek, melynek gyakran hiányában vannak.Pro: a légynek sem tudnak ártani, borzalmasan szenzitív, hiszékeny emberek, másokért élnek és feladják saját magukat – tartják róluk azok az elemzések, melyek csak a felszínt kapirgálják.

Kedves Rák olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-06)

Elõfordulhat, hogy most egyszerre életének több színterén is helyt kellhet állnia egyszerre, s ez amellett, hogy rendkívül sok koncentrációt igényelhet, igencsak kimerítheti. Bármennyire is nehéz, tartson ki, kedves Rák, ugyanis hamarosan, nagy és igen kellemes meglepetésben lehet része, ha így tesz!

Kedves Rák szeretnéd megkapni a saját Napi horoszkópd?

Ingyenes és az is marad!

A cikk folytatódik a következő oldalon! Az alábbi számokra kattintva lapozhat: