Bika
A Bika jegyűeknek nem okoz gondot sem a pártalálás, sem az elköteleződés. Viszont az az igazság, hogy nagyon ragaszkodnak a már kialakult szokásaikhoz, ezért nehéz számukra az összeköltözés. Nem igazán tudnak alkalmazkodni és nagyon makaccsá tudnak válni, ha úgy érzik, a másik meg akarja változtatni őket. Arról nem beszélve, hogy bár a hagyományos dolgokban hisznek, egy klasszikus kapcsolatban hamar elunják magukat. Tudod, néha olyanok, mintha semmi nem lenne jó nekik!
Kedves Bika olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-20)
Igen valószínû, hogy a mai napon bizony, keményen meg kell majd küzdenie mindenért, s az is lehet, hogy mindeközben ráadásul, nem sok segítségre számíthat, kedves Bika, ugyanakkor viszont, ha kitart, biztosan nem lehet majd oka panaszra, ugyanis, legalább csakis egyedül arathatja le az összes babért!
Bak
A Bakok között rengeteg a munkamániás, ami ugye azt jelenti, nem sokat vannak otthon. Ha pedig mégis, akkor tuti, nagyon feszültek a napi stressztől, semmire nem vágynak csak egy kis nyugalomra. Emiatt, ha a párod is ebben a csillagjegyben született, előfordulhat, hogy morogni kezd, ha este mondjuk bedobod, menjetek el moziba vagy vacsizni valahova. Ez azért elég lehangoló, ugye?
Kedves Bak olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-20)
A mai nap, igyekezzen mielõbb maga mögött tudni a kötelezõket, s kiszabadulni egy kicsit a természetbe, vagy éppen, bezárkózni otthonába, s elmélyülni egy jó könyvbe, filmbe, vagy éppen, kedvese ölelõ karjaiban. Ne feledje, kedves Bak, a minõségi pihenés legalább annyira kulcseleme a sikernek, mint az áldozatos munka!
Vízöntő
A Vízöntőkkel azért nehéz, mert függetlenségmániások. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy szinte képtelenek elköteleződni. Gyűlölik a szabályokat és rendszereket, ez pedig nem valami jó akkor, ha együtt akarsz élni valakivel. Hiszen ahhoz, hogy ez jól működjön, rengeteg kompromisszumra van szükség. Neki hiába mondod majd, hogy a szennyesbe dobja a zokniját, tuti, hogy az ágy mellé hajítja. Csak azért, hogy megmutassa, neki senki nem parancsol. Még te sem!
Kedves Vízöntő olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-20)
Bármennyire is úgy tûnjön ma, hogy sietnie kellene, mégse sürgessen semmit, kedves Vízöntõ, hanem várja i türelmesen, hogy a dolgok, szinte maguktól alakuljanak, Ez azért is jó, mert, ha így tesz, alkalma lehet majd megfigyelni olyan mechanizmusokat, melyek ismerete késõbb még elõnyt jelenthet!
Neked mi a véleményed ?