3. A Kos
Akadnak csillagjegyek, akik kiválóan érzik magukat a párjuk mellett gyakori érintés nélkül is, de ők biztosan nem a Kos jegyében születettek. Ahhoz, hogy igazán elmélyítse a párkapcsolatát, hogy valódi romantikus érzelmeket tápláljon a partnere iránt, a gyengéd érintések elengedhetetlenek. És nemcsak a hálószobában, bármikor, beszélgetés közben is.
Kedves Kos olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-20)
Fontos dolog a gyõzelem, de most talán már a részvétel is önmagában az, kedves Kos, így, már ebbõl is sokat profitálhat, csak lássa meg a dolgok jó oldalát. A pozitív életszemlélet nem csak jobb kedvre deríti az embert, hanem pozitív életutat, s számos sikert eredményez, megéri hát az embernek eszerint gondolkodnia, ehhez azonban a legnagyobb ellenséget kell legyõznie, legalábbis fejben, méghozzá önmagát!
4. A Nyilas
A Nyilas ugyan imád beszélni, az érintése ugyanakkor sokkal egyértelműbb és árulkodóbb. Amikor valóban kötődik a párjához, szinte folyamatosan hozzáér, hiszen a szeretetét ő is könnyebben fejezi ki érintéssel, mint szavakkal. A kézfogás például különösen nagy jelentőséggel bír a számára, nála ez az egyetlen mozdulat óriási jelentőségű lehet, mert a testbeszédet is jól olvassa.
Kedves Nyilas olvasd el a mai horoszkópod! :)
(2024-05-20)
Minden csak hozzáállás kérdése, ahogy azt mondani szokás, kedves Nyilas! Ma feltétlenül alkalmazza ezt a szabályt univerzálisan, s mindenhez viszonyuljon úgy, hogy az tükrözze az ön által elvárt eredményt. Ha sikerül ezt megvalósítania, az így kialakult, természetes precedencia sorrend sokat adhat hozzá a majdani sikeréhez!
Neked mi a véleményed ?